Tisztelt OpenStreetMap Hungary közösség!

Ezúton szeretnénk bemutatni egy OSM kiterjesztéssel kapcsolatos javaslatot, mely jelenleg is futó, tömegközlekedéssel kapcsolatos optimalizálás/döntéshozás témakörével foglalkozó kutatási projectünk eredményeként jött létre. Munkánk során törekedünk nyílvános, nyílt forrású megoldások használatára, ebből kifolyólag magától értetődően adódott, hogy az OpenStreetMap-et használjuk, mint közlekedéssel kapcsolatos infrastruktúrát leíró adatforrást. Tevékenységünk részét képezte a Multimodal Routing probléma vizsgálata, és az ezzel kapcsolatos döntések algoritmikus, valós adatokon alapuló megoldása. Sajnos azt tapasztaltuk, hogy az OSM (és kiterjesztései) nem nyújtanak megfelelő minőségű információt ahhoz, hogy az utasok egy komplex állomáson vagy létesítményen belüli, részletes útvonal tervezését szolgálják. Ebből kiindulva kötelességünknek éreztük, hogy létrehozzunk és közzétegyünk egy beltéri modellezéssel és navigációval kapcsolatos kiterjesztési javaslatot, ezzel is hozzájárulva a közösségi információs rendszerek fejlődéséhez. A javaslatunk a következő címen érhető el: https://wiki.openstreetmap.org/wiki/Proposed_features/CompoundFacility

Két kéréssel fordulnánk hozzátok, OpenStreetMap Hungary közösség tagjaihoz. Először is, kérünk Titeket, hogy fontoljátok meg az általunk benyújtott proposal-ban leírtakat, és a vitalap (discussion) szekcióban várunk minden építő jellegű kérdést és javaslatot. A proposal kidolgozása során csapatunk elkészítette néhány fontosabb Budapesti aluljáró, kisebb-nagyobb közlekedési csomópont térképét, ezzel is demonstrálva a javaslat által bemutatott elemek használatát (ezek a példák a lapunk alján található linken érhetők el). Második kérésünk ezen példákkal kapcsolatos: szívesen vennénk, ha ez a lista további példákkal bővülne (közzétételük természetesen a szerző megjelölésével történne). Véleményünk szerint ez egyaránt szolgálná a közösség érdekeit, valamint előrébb vinné javaslatunkat az elfogadásig vezető úton.

Reméljük sikerült felkeltenünk érdeklődéseteket.

Köszönettel, Krejczinger Tamás

krejczinger@hit.bme.hu

(Jelen levél a Facebook-csoportba beküldött post másolata.)