Hát, én (mint majdnem mindenki) magamból indulok ki. :)
Mikor első ízben megláttam ezt a zöld Zorró betűt Terényen, akkor eltátottam a számat, és kíváncsi voltam honnan-hová vezet. Örültem volna, ha a gps-n látom hogy csak pár száz méter, kár elindulni rajta, vannak más, jobb útvonalak. Tehát az is egy információ, "hogy nem érdemes"! (szerintem) Más kérdés, ha kitáblázták volna, hogy le lehet tölteni a saját navigációs app-jukat, akkor talán nekivágok - és remélem végre elkészülnek ezek a táblák!

Most némelyik faluban csillag alakban fut a jelzés, mert 3 felé is indul, máshová meg épp csak bekukkant- zsákutca, tehát ott van egy 100 m-s darab. Most akkor ez a 100 méter legyen egy külön reláció?

A natúrpark szerint a szakaszok nagyjából úgy épülnek fel, hogy az egyik elvisz A-ból B-be, a másik B-ből C-be, de ezekből csak az eleje-vége van felfestve. Ha már külön relációkban gondolkodunk, akkor nem inkább ezek a szakaszok legyenek külön relációk? Viszont jelenleg majd mindnek csak az eleje-vége van meg.

Egyetértek, hogy ahol csak 500 méter hiányzik, és a napnál világosabb hogy az aszfalton kell tovább menni, ott be kéne rajzolnom a jelzést, nyilván senki sem fog eltévedni.,,,

2016. február 3., szerda 10:48:26 UTC+1 időpontban Tamás Schnierer a következőt írta:

Sziasztok!

Kaptam egy felkérést a Cserhát Naturpark -tól, hogy rajzoljam be a térképre a zöld út hálózatukat.

Szép nagy munka, 100 km felett, 48 szakasz, stb...., jó lenne nem nagyon elrontani :)

Az első kérdésem a relációkkal lenne.

Az országban van több zöld út, ez úgy látom nem függ össze a többiekkel, afféle sziget.

Arra gondoltam, létrehoznék egy "Zöld út -Cserhát Naturpark" nevű relation-t, melynek tagja lenne 48 relation (javasolt túraszakaszok), valami ilyesmi nevekkel: "Kozárd-Ecseg zöld út". Aztán ezekbe az "al relációkba" venném fel az érintett út szakaszokat.

A 43+5 útszakasz itt tekinthető meg, a lap megnyitása után katt a bal felső sarokban a nyílra, akkor kinyílik a lista.

A zöld "Z" nincs mindenütt felfestve még, helyenként csak gps-sel lehet tájékozódni - ehhez van saját navigációs app-juk, ahonnan le lehet tölteni az adott túra gpx fájlját.

A relációkat így gondoltam cimkézni:

jel

route

osmc:symbol

type

network

zut

hiking

green:white:::Z:green

route

lwn

Nem tudom érdemes-e azon gondolkodni, hogy az adott relation-ba felvenni az érintett látnivalókat-melyeket a weblap is javasol, pl csipke múzeum, pajta színház - vagy ezek már egy másik relátion -ba valók?

Előre is köszönöm a segítséget.