Szia Feri!

Én is vagyok annyira náci, hogy már próbálkoztam az OSM-es nevek korrektúrázásával. :)

Az utcanevek részhalmaza annyival egyszerűbb, hogy egy sarki kisbolt fantáziadús nevéhez képest azért eléggé definit az értékkészlet, és a formátum is jobban ellenőrizhető.

Ennek ellenére arra jutottam, hogy a triviális elírásokat kivéve nem túl reményteli a feladat. Még a triviálisnak tűnők sem azok; találtam már utcát, amit nem a hasonló nevű híres emberről neveztek el, hanem a kicsit másképp írt helyi nevezetességről (pl. Báthory vs Báthori vs Bátori). Vagy például sokak ujját ingerli átírásra a Bezerédj név végén levő j, amiből szívesen csinálnának i-t.

A fő problémám nekem az volt, hogy a népszokások és a helyi képviselő-testületek közterület-elnevezési szokásai függetlenek a magyar helyesírás szabályaitól. Alsó Duna sor, Alsó-Duna sor, Alsó-duna sor, Alsóduna sor, Alsó Duna-sor stb. Amin a táblakészítők sem segítenek (pl. Stoczek vs Sztoczek).

Simán vannak olyan falurész- és utcanevek, amik hibásnak tűnnek, de van valami ottani jelentésük. Pl. a "Birkés"-t nem javítanád Birkásra? Én nem tudom, melyik a helyes.

Ez a táblázat bazi nagy ahhoz, hogy végignézzük, és kézzel leOK-zzuk a tételeket.

Amit mindenképp meg lehet tenni algoritmikusan:

- A közterület jellegét lehet ellenőrizni táblázatból. Az ellenőrző pedig azt a néhányat listázhatná, akik ettől eltérnek. Beleértve a nagy kezdőbetűs írásmódot ("Utca").

- A híres embereket, vagy helyesen írt magyar szavakat tartalmazó utcaneveket automatikusan el lehetne fogadni alapból. Van ellenőrzött corpus.

Üdv:
Ákos

On Saturday, October 12, 2019 at 9:50:30 PM UTC+2, Feri Veres wrote:
mysql> select count(*),validated from streetnames group by validated;

| count(*) | validated |

|     7527 |         0 |

|    24187 |         1 |

Paula, beleküldtem egy névlistát, hogy jelölje végig validatednek ami

ott is ismert. Az se volt hiba nélküli, de legalább a jók nagy részét

most már nem látjuk. Sajnos így néhány hibás is eltűnhetett ha nálunk is

szerepelt pont ugyanazzal a hibával. De ezen már valóban csak a teljes

manuális átnézés segít majd.

http://www.openstreetmap.hu/<wbr>validatestreetnames.php?mode=<wbr>all&page=1

Kérdésem: Elég-e ha így ti átlapozgatjátok ezt, így, hogy nem lehet

megjelölni, hogy mi jó, mert nem működik a lementés. (Azért nem, mert

nem tudja azonosítani usert. Szóval ha szükséges, beleírok valami

egyszerű user authetikációt, mondjuk átrakom egy fix azonosítással

védett könyvtárba.)

Vannak érdekességek, pl

Abonyi Lajos út

https://www.openstreetmap.org/<wbr>way/173294927#map=17/48.00944/<wbr>19.82693

Megnéztem a Goolge-on, náluk például Abonyi út. Azzal lett volna név

szerinti egyezés is.

Mapillaryn nem lehet kivenni utcatáblát azon a részen, vagy nincs is.

Ács János utca, az meg a Google szerint Ács József utca (azzal lett is

volna egyezés).

https://www.openstreetmap.org/<wbr>way/61587572

Mapillaryt nézve itt sincs tábla a sarkon.

Jó lenne valami lehetőség a hivatalos nevek és a feliratnak felírt nevek

közötti megkülönböztetésre.

Ilyen például "vízmosás", vagy "Volt honvédségi futópálya", vagy van egy

lőtér egy csomó "utcával".

Nem kellene ezeket loc_name-be tenni, mint csak helyi elnevezés, nem

valami hivatalos név?

Üdv,

Feri