Sziasztok!

A JOSM-guruktól kérnék egy kis segítséget.

Csináltam egy szép nagy .osc file-t (osmChange XML), mint ahogy szoktam néha. Mivel több mint két hónapot ültem rajta, feltöltés előtt szerettem volna befrissíteni, az ütközéseket feloldani, így elkövetni a Giten is, majd végül az OSM-re felküldeni.

Igen ám, de a JOSM nem hagy visszamenteni .osc-be, csakis .osm-be. Ez a kisebbik gond. Hogy az előbbiben idézőjelek vannak, az utóbbiban aposztrófok (és ez nem könnyíti meg a komparálást), azon is túlteszem magam.

A fő problémám az, hogy a JOSM letölti a benne szerkesztett összes elem hozzátartozóit (node-ok, way-ek), és ettől háromszor akkorára hízik az .osm file (és persze a komparálhatóságnak teljesen annyi). Önmagában hagyján, de a korábbi próbálkozásaimból azt szűrtem le, hogy ilyenkor sem a JOSM-nek, sem az OSM-nek nincs annyi esze, hogy ne tolja fel, ami nem változott. Ha tehát átírok egy kapcsolat nevében egy karaktert (pl. nemzeti park), az összes hozzá tartozó way és node is új verziót kap, az én nevemmel - miközben sem a vonalhoz, sem a pontokhoz nem nyúltam.

Van erre valami plugin, beállítás, külső tool, ami épeszű módon lekezeli ezt a helyzetet?

Üdv:
Ákos