<html><head></head><body><div style="font-family: Verdana;font-size: 12.0px;"><div>Megjegyzem, a csatolt levélnek nincsen keltezése, és a file-név alapján ez a PP és az MTSZ közötti levelezés (szubjektív véleményem szerint az MTSZ erősen egyoldalú tálalására válaszul), nem a hivatalos eljárásban akár a kormányhivatalnak, akár a DINPInek, akár Kertész Istvánnak küldött válasz.</div>

<div> </div>

<div>Németh Csaba érveihez adalékul annyit, hogy</div>

<div>- Nem minden turistaút a látványosság netovábbja. Ha az OKT-be is beleférnek kilométeres országutas gyaloglások, akkor egy K+ <strong>összekötő</strong> pláne elbír egy murvás erdei utat.</div>

<div>- Csak a Nagykovácsi körüli erdőkben hány helyen is megy együtt a turista (gyalog) út a különböző kerékpáros (PBxx) utakkal?</div>

<div>- <strong>Számára</strong> vonzó lehet a település és a szolgáltatások elérhetősége. Mások számára egy kiránduláson épp a települések <em>elkerülése</em> a szempont. Vagy egy rendes természetjáró csak a dózerutakat kerüli el, a településeket nem?</div>

<div>- Hogyan is állunk az érvekkel azokon a részeken, ahol egyezik a nyomvonal, és valóban csak BTSSZ presztizskérdés, hogy sárga vagy kék-e a kereszt? (Nehéz nem egyetérteni Kertésszel abban, hogy egy egybefüggő útvonalnál célszerű lenne, ha folytonos lenne a jelzése. Ráadásul a Budakesziről jövő S+ innen nem messze ér véget. Az ötéves terv irányelveibe hogyan fér bele egy környéken két különböző út ugyanazzal a jelzéssel?)</div>

<div>- A kérdéses "értelmetlen dózerút" de facto nagy (gyalogos) kiránduló forgalma nem felfestés vagy Németh Csaba ízlésének kérdése.</div>

<div>- A Z és az S közötti átjutás számai szerintem: 3,1 km / 73 m emelkedés. A "szabályos" útvonalon mindez 5,0 km / 138 m emelkedés. Ez utóbbiból 400 m aszfalt, és legalább annyi kies murva, mint a K+-on lenne.</div>

<div>
<div> </div>

<div>Ákos</div>

<div> </div>

<div> 
<div name="quote" style="margin:10px 5px 5px 10px; padding: 10px 0 10px 10px; border-left:2px solid #C3D9E5; word-wrap: break-word; -webkit-nbsp-mode: space; -webkit-line-break: after-white-space;">
<div style="margin:0 0 10px 0;"><b>Sent:</b> Monday, April 19, 2021 at 10:17 AM<br/>
<b>From:</b> "turistautsz...@gmail.com" <turistautszakbizottsag@gmail.com><br/>
<b>To:</b> "openstreetmap-hungary" <openstreetmap-hungary@googlegroups.com><br/>
<b>Subject:</b> Re: [osm-hu] Fwd: Meglévő és jogszerű turistaút térképre való felvétele</div>

<div name="quoted-content"><a href="http://www.btssz.hu/wp/wp-content/feltoltes/doc/pp_zrt%20levele_az_mtsz_nek.pdf" target="_blank">http://www.btssz.hu/wp/wp-content/feltoltes/doc/pp_zrt%20levele_az_mtsz_nek.pdf</a><br/>
 
<div class="gmail_quote">
<div class="gmail_attr">Báthory Péter a következőt írta (2021. április 19., hétfő, 9:25:55 UTC+2):</div>

<blockquote class="gmail_quote" style="margin: 0 0 0 0.8ex;border-left: 1.0px solid rgb(204,204,204);padding-left: 1.0ex;">
<div>
<div>Kertész úr álláspontját már ismerjük, szerinte minden jogszerű, minden papír megvan. Jó lenne ismerni a többi fél álláspontját is, miért nem fogadják el, miért nem szerepel a turistautak nyilvántartásában. Efemm, utvonalfelmérések, esetleg tudtok valamit?</div>
 

<div class="gmail_quote"> </div>
</div>

<div>
<div class="gmail_quote">
<div class="gmail_attr">István Kertész Z <<a href="">kertesz....@gmail.com</a>> ezt írta (időpont: 2021. ápr. 18., V, 22:45):</div>
</div>
</div>

<div>
<div class="gmail_quote">
<blockquote class="gmail_quote" style="margin: 0.0px 0.0px 0.0px 0.8ex;border-left: 1.0px solid rgb(204,204,204);padding-left: 1.0ex;">
<div>Olvasva a hozzászólásokat, néhány tényt akkor még szeretnék megosztani. Azon túl, hogy egyesek zsigerből utálják ezt az utat, attól ez még hatósági engedéllyel lett kijelölve. Az engedély számát megírtam, az nyilvános! Se a természetjáró szövetség sem a Pilisi parkerdő Zrt nem lett kihagyva, legelőször ők tudtak erről a tervről. Az viszont tény, hogy Magyarországon nincs olyan törvény, hogy turistajelzést csak ez vagy az a szervezet javasolhat vagy jelölhet ki. Magánszemély is kaphat erre engedélyt, a kék kereszt jelzés esetében a hatósági eljárásba hivatalból meghívták: a Magyar Természetjáró Szövetséget, a Pilisi parkerdő Zrt-t, a területileg illetékes Erdőigazgatóságot és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságát. Bár a Pilisi Parkerdő jelzett egy szóban, hogy nem járul hozzá, a Magyar Természetjáró Szövetség nem vett részt az eljárásban, a nemzeti park kifejezetten támogatta, és az illetékes erdőigazgatóság sem emelt kifogást, így jogerőre emelkedett a határozat és ugyanolyan jogszerű ez a jelzés, mint bármelyik másik. Azonban a környéken valóban voltak jogszerűtlenül felfestett jelzések, volt amelyiket a nemzeti park megszüntetett mert szigorúan védett szakaszon vezetett keresztül. Ezt is említsük meg, ha már egyesek azt kiabálják, hogy a kék kereszt jelzés meghosszabbítása illegális. Ha valaki azon gondolkodna, hogy leszürkíti ismét az egész utat vagy annak egy részét, akkor egy hatósági határozatot önkényesen lehetetlenít el és annak büntetendő következményei lehetnek. A Pilisi parkerdő Zrt erdész-szakmai kifogást nem tudott emelni a kék kereszt jelzést illetően, a szervezetnek csak ehhez van joga, ahhoz nincs, hogy egyszerűen nem ír okot, amit nem lehet megcáfolni és bebizonyítani, hogy nincs szakmai alapja. Aztán van itt a  hozzászólásokban olyan, hogy kell a tulajdonos hozzájárulása. Felhívnám a figyelmet, hogy a Pilisi Parkerdő Zrt nem tulajdonosa a szóban forgó területnek, csak a vagyonkezelője. A terület igazi szakmai felelőse a nemzeti park igazgatósága, és ők támogatták az út kijelölését, ha nem így lenne, engedély sem lenne.</div>

<div> </div>

<div>Magyarországon a hagyományok alapján a Dr. Strömpl Gábor által kitalált jelzés-rendszer van többé-kevésbé érvényben.</div>

<div>Ez a jelzés-rendszer határozottan tiltja az egymás közelében lévő hasonló jelzéseket, mert aki netán eltéved, az nem tudja, melyikre talál vissza. A szóban forgó térségben két zöld kereszt és három sárga kereszt jelzés is van, ami erősen bezavar a tájékozódásban. A kék kereszt jelzés, amely tulajdonképpen egy évtizedek óta meglévő útvonal lényeges meghosszabbítása, végigvezeti a vándort az egész környéken, rengeteg kirándulási variációt lehetővé téve.</div>

<div>Ha nem lenne ez a jelzés, akkor a Budakeszi út és az országos kék jelzés között hétszer kellene jelzést váltani a kirándulóknak. Egy kevésbé gyakorlott túrázónak ez bonyolult lenne és semmi nem hívná fel a figyelmét, hogy hosszan - végig természeti környezetben - kimehet a Budakeszi útig. Itt említeném meg, hogy Budakeszi Város önkormányzatának összes pártbéli képviselője határozatban erkölcsi támogatásban részesítette az utat, és erről hivatalos határozat is született. Bár az engedély az én nevemre szól a kék kereszt jelzés megvalósítását nagyon sokan kívánatosnak tartották és sokan önzetlenül támogatták: pénzzel, önkéntes munkával.</div>

<div> </div>

<div>A fentiek alapján arra kérem az OSM közösségét, hogy az engedélyezett és látható utat vegye fel a térképre, mert a helyszínen igenis keresik, hogy miért nem látják a térképen is. Az, hogy egyesek szerint csúnyán van felfestve, a többszöri szándékos rongálás után nem csoda. Ahogy lehet javítgatjuk a jelzéseket és az a közösség, amelyik társadalmi munkával, saját erőforrásból a kirándulók népes táborának ilyen utat elkészít, azt érdemes lenne megbecsülni, mert azt tapasztaljuk, hogy igenis járnak rajta, szeretik ezt a nyomvonalat.</div>

<div>Most nem tértem ki válasszal  minden hozzászólásra. Úgy gondolom, hogy talán sokakban eloszlattam a kételyeket. További szakmai részletek a Magyar Turista lapszámaiban is olvashatók.</div>

<div> </div>

<div>üdvözlettel: Kertész István</div>
 

<div class="gmail_quote">
<div class="gmail_attr">Thomas Nagy a következőt írta (2021. április 18., vasárnap, 15:08:25 UTC+2):</div>

<blockquote class="gmail_quote" style="margin: 0.0px 0.0px 0.0px 0.8ex;border-left: 1.0px solid rgb(204,204,204);padding-left: 1.0ex;">Nem ugratlak - én ezeket tényleg gyűjtöm és szerintem az ingyen kaja<br/>
mindig közhasznú (van barackfám, faeprem, fosóka szilvám, almám,<br/>
körtém, nem is sorolom - számtalan). Viszont nem akarok itt offolni,<br/>
így inkább. /UNSUB<br/>
<br/>
On Sun, Apr 18, 2021 at 2:53 PM Kiss Gabor <<a>kg...@ssg.ki.iif.hu</a>> wrote:<br/>
><br/>
> On Sun, 18 Apr 2021, Thomas Nagy wrote:<br/>
><br/>
> > Kivéve: ha a fasor középső fáján nagyon finom sárgabarack terem, akkor<br/>
> > arra érdemes felvenni a fajtáját. "One man's garbage is another's<br/>
> > treasure"<br/>
><br/>
> Most csak ugratsz. :-)<br/>
> Nyilván a teljesen átlagos fákról beszélek.<br/>
><br/>
> Kiss Gábor</blockquote>
</div>

<p> </p>
</blockquote>
</div>
</div>

<div>
<div class="gmail_quote">
<blockquote class="gmail_quote" style="margin: 0.0px 0.0px 0.0px 0.8ex;border-left: 1.0px solid rgb(204,204,204);padding-left: 1.0ex;">--</blockquote>
</div>
</div>

<div>
<div class="gmail_quote">
<blockquote class="gmail_quote" style="margin: 0.0px 0.0px 0.0px 0.8ex;border-left: 1.0px solid rgb(204,204,204);padding-left: 1.0ex;">Magyar OSM Levelezőlista - <a href="">openstreet...@googlegroups.com</a><br/>
leiratkozás: <a href="">openstreetmap-hu...@googlegroups.com</a><br/>
---<br/>
Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok „openstreetmap-hungary” csoportjára.<br/>
Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z) <a href="">openstreetmap-hu...@googlegroups.com</a> címre.</blockquote>
</div>
</div>

<div>
<div class="gmail_quote">
<blockquote class="gmail_quote" style="margin: 0.0px 0.0px 0.0px 0.8ex;border-left: 1.0px solid rgb(204,204,204);padding-left: 1.0ex;">Ha szeretné megtekinteni ezt a beszélgetést az interneten, látogasson el ide: <a href="https://groups.google.com/d/msgid/openstreetmap-hungary/2116b39d-aa49-4977-8bb2-b822b1e50780n%40googlegroups.com?utm_medium=email&utm_source=footer" target="_blank">https://groups.google.com/d/msgid/openstreetmap-hungary/2116b39d-aa49-4977-8bb2-b822b1e50780n%40googlegroups.com</a>.</blockquote>
</div>
</div>
</blockquote>
</div>

<p> </p>
--<br/>
Magyar OSM Levelezőlista - openstreetmap-hungary@googlegroups.com<br/>
leiratkozás: openstreetmap-hungary+unsubscribe@googlegroups.com<br/>
---<br/>
Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok „openstreetmap-hungary” csoportjára.<br/>
Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z) <a href="mailto:openstreetmap-hungary+unsubscribe@googlegroups.com" onclick="parent.window.location.href='mailto:openstreetmap-hungary+unsubscribe@googlegroups.com'; return false;" target="_blank">openstreetmap-hungary+unsubscribe@googlegroups.com</a> címre.<br/>
Ha szeretné megtekinteni ezt a beszélgetést az interneten, látogasson el ide: <a href="https://groups.google.com/d/msgid/openstreetmap-hungary/84ab9183-3bee-4909-83cf-d13958f8770en%40googlegroups.com?utm_medium=email&utm_source=footer" target="_blank">https://groups.google.com/d/msgid/openstreetmap-hungary/84ab9183-3bee-4909-83cf-d13958f8770en%40googlegroups.com</a>.</div>
</div>
</div>
</div></div></body></html>