<html><head></head><body><div style="font-family: Verdana;font-size: 12.0px;"><div>grin jól összefoglalta.</div>
<div> </div>
<div>Kiegészítéseim:</div>
<div>- Tudtommal a főútjaink között <em>most</em> nincsen Mxx.</div>
<div>- Igen, kitáblázás szempontjából vannak kevert dolgok, pl. az M30 miskolci része volt régebben eggyel lejjebb sorolva. Megint csak ha jól tudom, a mostani átadással az egészből autópálya lett, csak ingyenes és lassabb az elkerülő szakasz.</div>
<div> </div>
<div>De:</div>
<div>- Ahogyan a múltban előfordultak ilyen anomáliák (mint hogy az M4 vecsési része jó ideig nem volt autóút, csak főút, mégis M4-nek volt táblázva; az új rész pedig már a 2*2 autóutasítás után is 4-es számozású maradt egy darabig), a jövőben sem zárom ki ennek lehetőségét. Ha nem akarunk semmit sem változtatni, a külföldiek felé hivatkozhatunk erre.</div>
<div> </div>
<div>Ugyanakkor én nem ellenzem azt, hogy a jelenlegi címkézést szétválasszuk mondjuk HU:motorway, HU:trunk, HU:national alfajokra, a tagok jelenlegi highway besorolása alapján. Ez egyrészt egyezne a terepen is megfigyelhető táblázás <em>többségével</em>, másrészt pedig az utak köznyelvi besorolásával.</div>
<div>
<div> </div>
<div>Üdv:<br/>
Ákos</div>
<div> </div>
<div>
<div name="quote" style="margin:10px 5px 5px 10px; padding: 10px 0 10px 10px; border-left:2px solid #C3D9E5; word-wrap: break-word; -webkit-nbsp-mode: space; -webkit-line-break: after-white-space;">
<div style="margin:0 0 10px 0;"><b>Sent:</b> Monday, January 17, 2022 at 6:16 PM<br/>
<b>From:</b> "Peter Gervai" <grinapo@gmail.com><br/>
<b>To:</b> "OpenStreetMap Hungary" <talk-hu@openstreetmap.org><br/>
<b>Subject:</b> Re: [Talk-hu] [osm-hu] HU:national network split (fwd)</div>
<div name="quoted-content">> From: Mashin <machyna@gmail.com><br/>
<br/>
> I just wanted to see what do you all think about the following suggestion.<br/>
> I noticed that your road relations under network "HU:national" contain both<br/>
> motorways and primary roads. What do you think about splitting them into<br/>
> two networks where let's say primary roads would be under new network name<br/>
> (eg "HU:primary")?<br/>
> The rational is that motorways and primary roads are marked by different<br/>
> shields and are different functional class of roads so it sort of make<br/>
> sense to have them labeled separately. From what I've seen other countries<br/>
> have them under separate networks as well.<br/>
<br/>
Erről a Matixon is beszélgettünk, ottwiz vetette fel: az amerikai<br/>
render igyekszik szép pajzsokat tenni az autópályákra, autóutakra, de<br/>
ehhez gépileg meg kell tudni különböztetni ezeket, és ők erre a<br/>
relation jelöléseit szeretnék felhasználni.<br/>
<br/>
Jelenleg nekünk vannak:<br/>
- autópályáink (Mxx), amik megfelelnek a vonatkozó előírásoknak és<br/>
autópálya táblájuk is van, ezek motorway utak, és a relation ami<br/>
összefogja őket network=HU:national jelzésű,<br/>
- autóútjaink (random jelölés, Mxx vagy tetszőleges számjegyes), amik<br/>
megfelelnek az - általam nem ismert forrás (felteszem: útügyi<br/>
előírás?) feltételeinek és van autóút táblái, a relation pedig...<br/>
ugyanolyan,<br/>
- főútjaink (egy-kétszámjegyű, esetleg Mxx), amiknek nincs sem<br/>
autópálya sem -út táblájuk, cserébe lehet rajtuk szinte bármilyen<br/>
sebességhatár vagy útpályaszám, a relation... ugyanaz.<br/>
<br/>
Az egyes útszakaszok nagyrészt egyértelműek: motorway vagy trunk vagy<br/>
primary, a neve igazából mindegy.<br/>
Viszont az ezeket összefogó relation jelenleg minden esetben<br/>
„network=HU:national”, és nincs egyéb megkülönböztetés.<br/>
<br/>
A hollandoknál például ez network:NL:A (A-utak, autópálya), NL:N<br/>
(főutak), NL:S:város (városi jelzett számú utak) és NL:R:network<br/>
(túrautak).<br/>
<a href="https://wiki.openstreetmap.org/wiki/Relation:route#Road_routes" target="_blank">https://wiki.openstreetmap.org/wiki/Relation:route#Road_routes</a><br/>
<a href="https://wiki.openstreetmap.org/wiki/Category:Tag_descriptions_for_key_%22network%22" target="_blank">https://wiki.openstreetmap.org/wiki/Category:Tag_descriptions_for_key_%22network%22</a><br/>
<br/>
Nálunk felmerül pár dolog:<br/>
1. A legtöbb esetben ezek automatikusan öszserendelhetőek: ha egy<br/>
relation-ben van network=HU:national és a tagok motorway-ek és linkek,<br/>
akkor az autópálya, és hasonlóan az autóútra.<br/>
2. Vannak utak, amiken szakaszok autóutak, illetve nem tudom hogy<br/>
van-e olyan, ami autópálya-autóút vagy akár főút vegyesen. Emiatt<br/>
lehet, hogy nem a network=*-höz nyúlnék hozzá, mert nem mindig lesz<br/>
egyértelmű.<br/>
3. Nem tudom (tudjuk), mi lenne a jó jelölés.<br/>
<br/>
Szerintem. :-)<br/>
<br/>
---<br/>
byte-byte,<br/>
grin<br/>
<br/>
--<br/>
Talk-hu levelezőlista<br/>
Talk-hu@openstreetmap.org<br/>
<a href="https://lists.openstreetmap.org/listinfo/talk-hu" target="_blank">https://lists.openstreetmap.org/listinfo/talk-hu</a></div>
</div>
</div>
</div></div></body></html>