Re: Erdők feltöltése a CLC adatok alapján

Thomas (SunCobalt) thomas.barris at googlemail.com
2010. Dec. 25., Szo, 20:04:22 UTC


Szia, Szilveszter!
Köszi az értő hozzászólást.Az a tervem, hogy a tartalmi szempontból is
érdekes 311, 312, 313-as
CLC rétegeket fogom elsödlegesen feltölteni.
Ahogy megjegyezted, meglehetösen idöigényes a CLC és a már
kiszerkesztett OSM adatok összevonása.
A romániai osm csapat, egy nem éppen szokásos "brute force"-szal
oldották meg az témát, eltörölve az
összes tag-ot a már meglevö landuse területekröl.Én kicsit rosszallóan
nézem és sohasem alkalmaznám
a helyi erök és ismertetés nélkül.Ezokból, megvizsgálok minden egyes
CLC erdöt, ahogyan ezt tettem
Szerbiával kapcsolatosan is.A meglévö és kiszerkesztett, leellenörzött
OSM adatok hierarchikusan mindig
felette állnak az újonnan érkezö adatokank, felfogásom szerint.A
polyogon és multipolygon dolgok nem annyira
nehezek, mint ahogyan az elsö látásra tünnek, de jobb minden egyes
eröt megvizsgálni, hogy elkerüljük a
sok adalék munkát a multipolygom szerkesztésénél.
Ahogyan mondtam, nem egyszerü és idöelszivó tevékenység, ezokból
kizárólag a CLC erdök feltöltését
tudnám felölelni, nem az összes CLC réteg által nyújtott lehetöséget.
Szembetünő, kissé érdekes dolog, hogy a magyarországi és a svéd CLC
erdök, mint a C64-es grafika, szögletes
sarkos formába lettek öntve, viszont a szerbiai erdők simább és
finomabb görbületekkel vannak kialakitva.Nem végeztem
ellenörzést Németországban, mivel ott az összes OSM erdő már be van
épitve, de talán majd egy késöbbi idöpontban.
Van-e kapacitásod, tudnál-e segiteni nekünk?Élvonalas OSM
térképészekre és helyesen gondolkodó szakemberekre
mindig nagy szükségünk van.
Egy fontos dolog.Valószinüleg értesültél róla, folyamatban van az OSM
liceneszek cseréje. "Phase 4", azaz a negyedik
stádium lép életbe, ahol csak akik elfogadták és aláirásukkal is
igazolták ezt, szereznek jogosultásgot az OSM térképek
editálására.A tervek szerint, március végén lép ez a fázis
életbe.Ezután, az állományok, azok részéröl, akik nem fogadták
el az új licenszet, - Törlödni fognak.A magyarországi statiszika,
meglehetösen borús az új licenszek elfogadását tekintve:
http://odbl.de/hungary.html
Nagy segitség lenne, ha megindulna egy mozgolódás az új licenszek
elfogadására, hogy elkerüljük az adatok törlését.
Nagyon megköszönnénk, ha segitedni tudnál ebben.
Egy kérdés: Használsz-e egyéb nyelveket, amelyen más országokból is
felkereshetnek?A magyarországi listán a helyed
élvonalas.Szükség lenne tudásodra, szervezőkézségedre és egyfajta
nivelláló - integráló funkcióra a környezö országok
OSM mozgalmai felé.

Baráti üdvözlettel,

Thomas


On Dec 24, 11:10 am, Sly <hun... at gmail.com> wrote:
> Sajos csak a magam nevében tudok beszélni. Szerintem jó ötlet
> feltölteni a CLC. Nekem semmi ellenvetésem sincs ellene. Szerntem
> mehet fel kompletten az egész CLC, minden típusú terület funkcióval. A
> lakóhelyem körül már lassan csöpögtetem a CLC adatokat, de a régi
> adatokkal kissé időigényes összefűzni. Üres területen viszont gyorsan
> menne. Ahogy elnéztem a CLC adatokat eléggé egyessen van rajzolva.
> Azaz multipolygonok és sima területek keményen váltogatják egymást.
> Csomó helyen jobb lett volna multiba. Nos mindegy olyan amilyen.
> Utánna ráérünk szépítgetni. :)
>
> Alktásom:http://www.openstreetmap.org/?lat=45.9936&lon=17.4538&zoom=12&layers=M
>
> Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok mindenkinek.
>
> On Dec 23, 9:53 pm, "Thomas (SunCobalt)"
>
> <thomas.bar... at googlemail.com> wrote:
> > Üdvözlet,
>
> > Az OSM közösségi vezérelvek elrendelik a helyben élö emberek és
> > források informálását
> > mielött nagyobb terjedelmü feltöltésre kerülne sor.Jelenleg egy ilyen
> > feltöltés elökészitésen
> > dolgozunk, amely remélhetöleg Magyarország összes eredeit magában
> > foglalja.
>
> > Az adatok forrása EU eredetü, (Corine Land Cover).A pontosság nem
> > sorolható a legjobbak
> > közé és összehasonlitható a LandSat-tal.
>
> > Szeretnék a következö elözetes intézkedésekkel bebiztositani a
> > tervünket a hibák elkerülése
> > végett.
>
> > - NEM fogunk adatok változtatni és törölni a meglevö OSM bázisban.
> > - NEM fogunk Magyarországon kivüli adatokat feltölteni, amely gondot
> > okozhatna a határos
> > országokkal.
> > - Amennyiben a kérdéses feltöltési területen már létezik Landuse OSM
> > adat (létezö erdö,
> >   lakott település,akármi egyéb...), NEM fogunk feltöletni tartalmat
> > ezekre a területekre, de
> >  hozzáigazitjuk a meglevöhöz a feltöltést.
>
> > A közelmúltban egy hasonló nagy területre vonatkozó feltöltést
> > végeztünk Szerbiában.
>
> > Részletek:
>
> >http://www.openstreetmap.org/?lat=43.38&lon=22.1&zoom=8&layers=M
>
> > A legutolsó nyitott rész, nyugat Szerbiában, terveink szerint egy
> > héten belül befejezödik.
>
> > Ez a munk zárulása után tudnánk a kapacitásunkat Magyarország felé
> > irányitani.
>
> > Kérünk benneteket, tegyétek szóvá véleményetek és ötleteiteket.
>
>




További információk a(z) Talk-hu levelezőlistáról