Re: [osm-hu] Települések jogállása

Jesus jtakacstibor at gmail.com
2013. Sze. 6., P, 11:40:43 UTC


Magyarországon a települések közigazgatási rendszere a XIX. század vége óta 
"fejlődik". Persze előtte is, de akkorra kialakult egy közel egységes 
rendszer. Többször "komolyan" hozzányúltak, de a teljes újraszervezése még 
azóta is csak várat magára. Senki se akar decentralizálni, így aztán tele 
van ellentmondásos besorolással. Ez tudományos szempontból is nehéz tészta 
(kb 1000 év nyomora és értékei terhelik), de hát a politikus az nem kérdez 
csak cselekszik, kortól, párttól függetlenül. Szóval az olyan egységes 
közigazgatási rendszert nem is érdemes keresni mint ami USA-ban, vagy 
Nyugat-Euróbában előfordul. Persze mindenhol vannak kivételek

A jelenlegi helyzetről itt viszonylag összeszedetten vannak 
információk:http://www.terport.hu/telepulesek/telepulestipusok
Persze inkább inkább hivatalos mint tudományos. Ilyen Pálházákra nem kap 
senki itt választ.

Üdv: Tibi

2013. szeptember 6., péntek 13:13:26 UTC+2 időpontban ImreSamu a következőt 
írta:
>
> > Az nem baj, ha skálázunk egy kicsit, de azért 1075 fő ne legyen 
> place=city.
>
> Pálháza jelenleg Town  ( kisváros )  [  place = town ] 
> http://www.openstreetmap.org/browse/node/266938649
>
>
> amit lényeges még  az a keresőkben és egyéb szolgáltatásokban  való 
> megjelenés  ( nominatim , osmand , .... )
> Szerintem több kárt és zavart okoz, hogyha nem a helyi közigazgatási 
> besorolás alapján soroljuk be.
> A helyi emberek biztos nem fogják érteni ...
>
>
> #wikipédia  is mintha a KSH besorolást használná.
> A wikipédia  - Pálháza esetén a Town ( kisváros )  jelzőt használja (
> https://en.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1lh%C3%A1za
> ( Pálháza was granted town status in 2005, becoming the smallest town of 
> Hungary (by population). )
>
>
> átkódolhatjuk, de emiatt kaphatunk rengeteg hibabejelentést - hogy nem jól 
> van az OpenStreetmap -ben az adat.
> vagyis én széllel szemben nem mennék ..
>
>
> *Én azt javasolnám - hogy a Wikipédia besorolást használjuk - és amit ők 
> használnak azt használjuk mi is,*
> *és felejtsük el a 10.000 - 100.000  és más lakosságszámhoz kötött 
> ajánlást.
> *habár . nem olyan egyszerű a kérdés .. mert más a település-földrajzi és 
> más az adminisztrációs besorolás ...
>  
>
> olvasgatom a wikipédiát
> "A községet a *falu <https://hu.wikipedia.org/wiki/Falu>* fogalmától az 
> különbözteti meg, hogy a község jogi és politikai kategória, míg a falu 
> településföldrajzi fogalom. Magyarországon a kettő a közbeszédben gyakran 
> összemosódik, mert a magyar önkormányzati rendszerben a két hagyományos 
> településforma (város és falu) a helyi kormányzás legalsó szintjével (város 
> és község)* nagymértékben egybeesik*. Ráadásul a városi típusú 
> településeknél az elnevezés is megegyezik (város – város)."  
> https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6zs%C3%A9g
>
> tudja valaki a kivételeket - amikor nem esik egybe a településforma az 
> adminisztrációs szinttel ?  a "*nagymértékben egybeesik"  - legalábbis 
> kivételeket sejtet ..*
>
>
>
> mindenesetre majd a Nominatim keresőbe is bele kell nézni ..  ( forditás, 
> besorolás , stb.. )
> az openstreetmap.org   -on a keresőbe, hogyha beírom
> -  Pálháza    - akkor  "City Boundary" "Tanya"  "Tanya"  típusú vegyes 
> angol magyar választ kapok... 
> -  Szeged -nél    - "Nagyváros" "Kifutópálya", ...
> -  Acsa  - szintén  "City Boundary" ..     -   ( pedig ez nagyközség )
>
> mintha minden kisebb település -  "City Boundary"  -ként jelenik meg ...
> // majd az http://www.openstreetmap.hu/ -n is meg kell nézni ugyanezeket 
> ..   //
>
>
> üdv,
>  Imre
>
>
>
> 2013. szeptember 5. 23:15 Ferenc Veres írta, <lionke... at gmail.com<javascript:>
> >:
>
>>
>>
>> Imre Samu írta, 2013-09-05 22:37 keltezéssel:
>> >>Legegyszerűbbnek tűnik, ha a KSH jogállás alapján adjuk meg a place
>> > címkét. Lehet ennek valami hátránya?
>>
>> Talán annyi, hogy a lenti lista alapján TÚL messze van az OSM ajánlástól
>> a magyar besorolás. Az nem baj, ha skálázunk egy kicsit, de azért 1075
>> fő ne legyen place=city.
>>
>> Gondolom itt lenne az információ, ha felírta volna aki besorolgatta:
>>
>> http://wiki.openstreetmap.org/wiki/WikiProject_Hungary/Boundaries
>>
>> (de nem találom)
>>
>> Feri
>>
>> >
>> > legegyszerűbb lenne automatizáltan frissíteni az adatoka a KSH alapján :
>> > http://www.ksh.hu/apps/shop.kiadvany?p_kiadvany_id=15906
>> >
>> >
>> > kigyűjtöttem a legkisebb népességű városokat:  ( 5000 fő alatt )
>> >
>> >
>> > megnevezése   KSH kódja       jogállása       népesség
>> > Pálháza       12362   város   1075
>> > Őriszentpéter         10630   város   1189
>> > Igal  11192   város   1286
>> > Pacsa         31741   város   1676
>> > Visegrád      28413   város   1795
>> > Zalakaros     11785   város   1849
>> > Gyönk         30289   város   2091
>> > Máriapócs     19655   város   2155
>> > Gönc  15936   város   2164
>> > Badacsonytomaj        22327   város   2178
>> > Balatonföldvár        07117   város   2235
>> > Nagymányok    14030   város   2289
>> > Pétervására   12070   város   2306
>> > Mágocs        06813   város   2376
>> > Zamárdi       06008   város   2451
>> > Kadarkút      26453   város   2516
>> > Villány       28024   város   2545
>> > Rudabánya     23029   város   2584
>> > Beled         10588   város   2656
>> > Répcelak      30881   város   2659
>> > Sellye        28741   város   2727
>> > Rétság        23825   város   2777
>> > Szob  24916   város   2806
>> > Nyírlugos     11271   város   2824
>> > Sajóbábony    03504   város   2872
>> > Kisköre       18281   város   2936
>> > Csanádpalota  05379   város   2941
>> > Cigánd        03939   város   3037
>> > Zalalövő      30313   város   3058
>> > Bélapátfalva  33260   város   3075
>> > Hajós         18759   város   3115
>> > Lengyeltóti   26675   város   3123
>> > Abaújszántó   03595   város   3130
>> > Sásd  32160   város   3165
>> > Csepreg       12140   város   3275
>> > Borsodnádasd  05315   város   3279
>> > Nagybajom     21652   város   3288
>> > Vép   26426   város   3323
>> > Balatonkenese         05148   város   3334
>> > Fertőd        09885   város   3344
>> > Herend        23658   város   3377
>> > Bük   02431   város   3454
>> > Vaja  18591   város   3639
>> > Adony         08925   város   3714
>> > Medgyesegyháza        30128   város   3721
>> > Bábolna       19363   város   3774
>> > Mezőkeresztes         11323   város   3868
>> > Fertőszentmiklós      15343   város   3876
>> > Pannonhalma   24305   város   3890
>> > Dunavecse     07612   város   3903
>> > Bóly  33154   város   3974
>> > Tét   19035   város   4023
>> > Baktalórántháza       02325   város   4037
>> > Pécsvárad     10825   város   4051
>> > Biharkeresztes        19956   város   4054
>> > Dombrád       14508   város   4070
>> > Harkány       21528   város   4087
>> > Bodajk        18254   város   4110
>> > Záhony        16203   város   4125
>> > Simontornya   20783   város   4128
>> > Letenye       12122   város   4202
>> > Szendrő       08077   város   4228
>> > Mándok        17826   város   4247
>> > Balatonfűzfő  02219   város   4248
>> > Demecser      17756   város   4284
>> > Abádszalók    12441   város   4328
>> > Vasvár        04695   város   4387
>> > Tompa         28486   város   4423
>> > Devecser      32276   város   4427
>> > Tab   08590   város   4430
>> > Rácalmás      09900   város   4479
>> > Rakamaz       14739   város   4512
>> > Tokaj         18306   város   4524
>> > Kenderes      17145   város   4593
>> > Körösladány   11615   város   4661
>> > Hévíz         03814   város   4663
>> > Tiszacsege    15644   város   4754
>> > Nagymaros     31732   város   4756
>> > Kemecse       19992   város   4792
>> > Örkény        05281   város   4836
>> > Elek  32957   város   4851
>> > Fonyód        14632   város   4856
>> > Nyírmada      12274   város   4885
>> > Csenger       30641   város   4924
>> > Emőd  04677   város   4932
>> > Csorvás       26709   város   4962
>> > Nyékládháza   12885   város   4965
>> > Lábatlan      15255   város   4968
>> >
>> >
>> >
>> >
>> > A Dánoknál a  város 7000-50000 lakos között van .
>> > http://wiki.openstreetmap.org/wiki/Da:Tag:place%3Dtown
>> >
>> >
>> >
>> > 2013. szeptember 5. 16:20 Péter Báthory írta, <batho... at gmail.com<javascript:>
>> > <mailto:batho... at gmail.com <javascript:>>>:
>> >
>> >     Újra kéne gondolni...
>> >
>> >     Legegyszerűbbnek tűnik, ha a KSH jogállás alapján adjuk meg a place
>> >     címkét. Lehet ennek valami hátránya?
>> >
>> >
>> >     2013. szeptember 5. 16:04 László Csatlós írta, <plut... at gmail.com<javascript:>
>> >     <mailto:plut... at gmail.com <javascript:>>>:
>> >
>> >         Ebbe már én is belefutottam, csak a place=town kapcsán. Ha
>> >         betartanánk a 10.000 - 100.000-ret, még a megyeszékhelyeink nagy
>> >         részét is vissza lehetne minősíteni a jelenlegi city-ről. Nem
>> >         Magyarországra vannak ezek a keretszámok tervezve...
>> >
>> >
>> >         2013. szeptember 5. 15:17 Péter Báthory írta,
>> >         <batho... at gmail.com <javascript:> <mailto:batho... at gmail.com<javascript:>
>> >>:
>> >
>> >             Verpelétet akartam várossá tenni, de a wiki alapján nem
>> >             sikerült eldönteni ennek a módját. Mintha mi egyáltalán nem
>> >             tudnánk különbséget tenni egy város és egy nagyközség
>> >             között. Lélekszámra ugyanis Verpelét messze elmarad a
>> >             town-hoz szükséges 10 000-től, így csak a village
>> >             kategóriába fér bele. Jól van ez így?
>> >
>> >             lásd: http://wiki.openstreetmap.org/wiki/Hu:Key:place
>> >
>> >             BP
>> >
>> >             --
>> >             Magyar OSM Levelezőlista -
>> >             openstreet... at googlegroups.com <javascript:>
>> >             <mailto:openstreet... at googlegroups.com <javascript:>>
>> >             leiratkozás:
>> >             openstreetmap-hungary+unsubscribe at googlegroups.com<javascript:>
>> >             <mailto:
>> openstreetmap-hungary%2Bunsubscribe at googlegroups.com <javascript:>>
>> >             ---
>> >             Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google
>> >             Csoportok szolgáltatásbeli openstreetmap-hungary csoportra.
>> >             Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről
>> >             való leiratkozáshoz küldjön egy levelet a következő címre:
>> >             openstreetmap-hungary+unsubscribe at googlegroups.com<javascript:>
>> >             <mailto:
>> openstreetmap-hungary%2Bunsubscribe at googlegroups.com <javascript:>>.
>> >             További lehetőségekért látogasson el a(z)
>> >             https://groups.google.com/groups/opt_out címre.
>> >
>> >
>> >         --
>> >         Magyar OSM Levelezőlista -
>> >         openstreet... at googlegroups.com <javascript:>
>> >         <mailto:openstreet... at googlegroups.com <javascript:>>
>> >         leiratkozás: openstreetmap-hungary+unsubscribe at googlegroups.com<javascript:>
>> >         <mailto:openstreetmap-hungary%2Bunsubscribe at googlegroups.com<javascript:>
>> >
>> >         ---
>> >         Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google
>> >         Csoportok szolgáltatásbeli openstreetmap-hungary csoportra.
>> >         Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való
>> >         leiratkozáshoz küldjön egy levelet a következő címre:
>> >         openstreetmap-hungary+unsubscribe at googlegroups.com<javascript:>
>> >         <mailto:openstreetmap-hungary%2Bunsubscribe at googlegroups.com<javascript:>
>> >.
>> >         További lehetőségekért látogasson el a(z)
>> >         https://groups.google.com/groups/opt_out címre.
>> >
>> >
>> >     --
>> >     Magyar OSM Levelezőlista - openstreet... at googlegroups.com<javascript:>
>> >     <mailto:openstreet... at googlegroups.com <javascript:>>
>> >     leiratkozás: openstreetmap-hungary+unsubscribe at googlegroups.com<javascript:>
>> >     <mailto:openstreetmap-hungary%2Bunsubscribe at googlegroups.com<javascript:>
>> >
>> >     ---
>> >     Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok
>> >     szolgáltatásbeli openstreetmap-hungary csoportra.
>> >     Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való
>> >     leiratkozáshoz küldjön egy levelet a következő címre:
>> >     openstreetmap-hungary+unsubscribe at googlegroups.com <javascript:>
>> >     <mailto:openstreetmap-hungary%2Bunsubscribe at googlegroups.com<javascript:>
>> >.
>> >     További lehetőségekért látogasson el a(z)
>> >     https://groups.google.com/groups/opt_out címre.
>> >
>> >
>> > --
>> > Magyar OSM Levelezőlista - openstreet... at googlegroups.com <javascript:>
>> > leiratkozás: openstreetmap-hungary+unsubscribe at googlegroups.com<javascript:>
>> > ---
>> > Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok
>> > szolgáltatásbeli openstreetmap-hungary csoportra.
>> > Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való
>> > leiratkozáshoz küldjön egy levelet a következő címre:
>> > openstreetmap-hungary+unsubscribe at googlegroups.com <javascript:>.
>> > További lehetőségekért látogasson el a(z)
>> > https://groups.google.com/groups/opt_out címre.
>>
>> --
>> Magyar OSM Levelezőlista - openstreet... at googlegroups.com <javascript:>
>> leiratkozás: openstreetmap-hungary+unsubscribe at googlegroups.com<javascript:>
>> ---
>> Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok 
>> szolgáltatásbeli openstreetmap-hungary csoportra.
>> Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való 
>> leiratkozáshoz küldjön egy levelet a következő címre: 
>> openstreetmap-hungary+unsubscribe at googlegroups.com <javascript:>.
>> További lehetőségekért látogasson el a(z) 
>> https://groups.google.com/groups/opt_out címre.
>>
>
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lists.openstreetmap.org/pipermail/talk-hu/attachments/20130906/8b86737b/attachment.htm>


További információk a(z) Talk-hu levelezőlistáról