Re: légifotók

Kolesár András kolesar.andras at gmail.com
2014. Okt. 29., Sze, 07:43:46 UTC


A lábak most már jól bírják, a kábelkötegelős rögzítés egyszer sem esett 
szét. Tovább repedt viszont a hosszanti karbon rúd, ami a lábakat a drón 
testéhez rögzíti, most rendelem a tartalékot.

Elengedett az egyik motortartó is, valószínűleg ez is fogyó alkatrész, volt 
hozzá három tartalék. Egyúttal kiderült, hogy nem csak a kívülről is látszó 
6 menetből hiányzik a fele, hanem a motorba tekerendő 4 közül is csak kettő 
tartja. Ennyi tartalék csavar nincs hozzá, keresek a számítógép-csavaros 
dobozomban.

Tegnap sokkal nyitottabb területen tudtam röptetni, helyszíni 
iránytű-kalibrációval, de ettől sem lett jobb a helyzet, tévelyeg 
mindenfelé.

Blogok és fórumok azt javasolják, hogy ellenőrizzem a motorok 
vízszintességét, a súlyelosztást, a geometria szimmetriáját, vagyis minden 
olyasmit, ami jelentősen elhúzza az egyenes repüléstől. Ez nem lesz 
egyszerű, mivel már eleve volt olyan motor, amely a kar tengelye mentén 
láthatóan el tudott mozdulni. Ellenőriztem a csavarokat, amelyek ezt a 
mozgást igyekeznek meggátolni, sajnos volt köztük olyan, amelyet 
összeszereléskor megléptettek, így szinte semmit sem tartanak. Lehet, hogy 
itt is kábelkötegelővel fogom megszorítani, esetleg karra tekert kétoldalas 
ragasztószalaggal vagy valami hasonló kényszermegoldással rögzítem.

András

2014. október 29., szerda 8:19:42 UTC+1 időpontban Szakbizottság Turistaút 
a következőt írta:
>
> A tesztek ideje alatt esetleg lehetne erősebb lábakat használni, ami 
> nyilván súlynövekedést jelentene, de gondolom most még nem aggatsz rá 
> súlyokat.
> Bár az is egy jó teszt lenne, hogy mekkora súlyt bír megemelni, ill. 
> mennyire bírja az egyenetlen súlyeloszlást.
>
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lists.openstreetmap.org/pipermail/talk-hu/attachments/20141029/3dde6976/attachment.htm>


További információk a(z) Talk-hu levelezőlistáról