revert a Palotanegyedben
kdano
kodano at gmail.com
2015. Ápr. 22., Sze, 20:03:34 UTC
Sziasztok!
Csináltam egy komolyabb revertet a Palotanegyedben, és a módosítás jellege
és mértéke miatt úgy érzem, a közösséget is megilleti a magyarázatom. De
kezdjük az elején.
Néhányatoknak már valszeg feltűnt, de az elmúlt másfél évben én lényegében
a Március 15. tér - Boráros tér - Blaha Lujza tér háromszögön belül
szerkesztgettem a térképet, ahol azt igyekeztem minél részletesebben
kidolgozni, már majdnem a végére is értem. Szóval végigsétáltam minden
utcát, és megpróbáltam berajzolni majdnem mindent, amit láttam: minden
üzletet nyitvatartással, tűzcsapokat, parkolóautomatákat,
sebességkorlátozásokat, útburkolatot, sávokat, parkolási lehetőségeket,
házak típusát, nevét, címét, emeletek számát stb. Úgy érzem, pár dologról
kikristályosodott bennem az évek során, hogy hogyan érdemes tagelni. A
Palotanegyedben tavaly ősszel fejeztem be a munkát.
Történt ezek után, hogy Winkler Zsolt április elsején elkezdte felvinni a
nyolcker lakcímeit. Ha jól értem a kerület (vagy a rendőrség és a
közterület-felügyelet) megbízásából, a földhivatal térképe alapján rajzolja
be őket.
Ezzel nem is lenne gond (sőt, rengeteg hiányzó házszámot pótolt a
nagykörúton kívül), csakhogy úgy tűnik itt az adatbevitel mikéntjénél az
elsődleges szempont az volt, hogy a szám látszódjon a mapnikon. (ez abból
is látszik, hogy hogyan <http://overpass-api.de/achavi/?changeset=30224935>
tologatja <http://overpass-api.de/achavi/?changeset=30224948> a saját
házszámait) Amiből viszont egy sor probléma adódik, amellett, hogy teljesen
fel kellett forgatni hozzá a városrész lakcímezését.
Tekintve, hogy a Palotanegyedben a használatban lévő lakcímek már
megvoltak, a szerkesztéseknek relatíve kis haszna volt: bekerültek az olyan
házszámok, amik csak papíron léteznek, pl. mert egy sarokháznak a kapuval
nem rendelkező oldalához tartoznak.
A károk viszont számosak és sokrétűek:
1. A névvel is rendelkező házakra külön házszámot rakott, merthogy azoknak
nem látszik a(z adatbázisban amúgy meglévő) száma. pl. itt
<http://overpass-api.de/achavi/?changeset=30228573>
2. Szemlátomást azzal a céllal mozgatott el boltokat, hogy házszámok
látsszanak. pl. Club 93 <http://overpass-api.de/achavi/?changeset=30211092>,
Kamra és Matrjoska bisztró
<http://overpass-api.de/achavi/?changeset=30207180>, Medicina
<http://overpass-api.de/achavi/?changeset=30206903>, Talál-lom
<http://overpass-api.de/achavi/?changeset=30200611> stb
<http://overpass-api.de/achavi/?changeset=30179853>stb
<http://overpass-api.de/achavi/?changeset=30162673> stb
3. néhol átszámozta a házakat, ami mondjuk izgalmas probléma: a Csepreghy
utca 1-3 <http://overpass-api.de/achavi/?changeset=30205907>. és a Vas utca
15/a <http://overpass-api.de/achavi/?changeset=30211200> ezek szerint
másképp számozza magát, mint ahogy azt a földhivatal hiszi. Én maradnék a
kapukon található házszámnál, esetleg mehetne párhuzamosan a kettő.
4. a boltokról leszedte a címüket, ami azért gáz, mert gyakran nem ugyanazt
a címet használják, mint a ház, amiben vannak. különösen sarokházaknál.
plána, ha az illető háznak nincs is címe:
5. a sarokházaknál a ház objektumról leszedte a házszámot, amit a lakók
használnak, helyette két házszámpontot rakott a két oldalra, ezáltal
lefokozta a valódi számot, és az adatbázisban egyenrangúvá tette egy
"fiktív" számmal, amit talán senki sem használ.
6. néhol fölösleges adatokkal szórta tele az adatbázist: pl. minden
bejáratra írt utca és városnevet (házszám nélkül), még egy parkolóórára
<http://overpass-api.de/achavi/?changeset=30117290>is. nem értem, miért.
És mindezt pusztán azért, mert valakik a nyolcadik kerületben nem képes
saját renderert/adatbáziskivonatot csinálni, hanem inkább a közösbe másznak
bele. Ami mellesleg butaság is részükről, hiszen ha ennyire fontos nekik a
megjelenítés, akkor nem engedhetik maguknak, hogy olyan adatbázist
használjanak, amit bárki bármikor módosíthat.
Szóval mindezek alapján én úgy érzem, hogy a szerkesztések sokkal több kárt
okoztak, mint hasznot, és egyszerűbb (és jóval gyorsabb) visszacsinálni az
egészet, mint egyesével javítgatni a dolgokat. Úgyhogy egyelőre visszavontam
<http://www.openstreetmap.org/changeset/30413881>azt a 125 és fél
changesetet, ami ezen a városrészen történt (egyébként ez mindössze 1276
módosítást jelent), és elkezdem visszarakni azt a néhány láthatatlan
házszámot, ami korábban nem volt meg.
Üdv:
kdano
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lists.openstreetmap.org/pipermail/talk-hu/attachments/20150422/e1ea85fd/attachment.htm>
További információk a(z) Talk-hu levelezőlistáról