Ifjúsági Vezetők Országos Találkozója

Róbert Csorvási csorvasi.robert at gmail.com
2018. Aug. 30., Cs, 06:46:55 UTC


 A Fejér Megyei Természetbarát Szövetség vállalta, hogy a Természetjáró 
Fiatalok Szövetségének éves rendezvényét (amit röviden IVOT-nak neveznek) 
megrendezi. 

A természetjárás területén az utóbbi években egyre nagyobb erővel van jelen 
a digitális világ, ezért több olyan előadást is szeretnénk, amelyek 
rámutatnak erre, továbbá a jelenlegi természetjáró egyesületek tagjai, 
vezetői számára használható ismereteket akarunk megmutatni. Lesz(nek) olyan 
előadás(ok), amely(ek) bemutatják, hogyan lehet pl. egy rendezvény 
marketingjét interneten keresztül megoldani. Az egyesületek vezetői számára 
hasznos lehet, hogyan tudják megszervezni az önkéntes munkát, működtetni, 
irányítani az egyesületet pl. webes alkalmazások segítségével. Részben 
ehhez a témakörhöz kapcsolódva a teljesítménytúrázók honlapján történt 
változásokról is lesz egy előadás. 

Az előadások másik csoportja az elektronikus térképek köré csoportosulna. 
Ehhez a témakörhöz kérnénk segítséget. 
Magam az utóbbi hónapokban kezdtem el aktívan használni a turista 
útvonaltervezőt és nagyon hasznosnak találom, úgy gondolom sokak számára 
érdekes és hasznos lenne egy ezzel kapcsolatos előadás. 

Az előadás időtartama 30-60 perc között lehet. 
Helyszín: Székesfehérvár Időpont: 2018. október 27. szombat, kb. 9 - 14 óra 

Érdeklődni szeretnék, hogy számíthatunk-e a valakinek segítségére? 

Üdv.: Csorvási Róbert (Fejér Megyei Természetbarát Szövetség, szervező) 
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lists.openstreetmap.org/pipermail/talk-hu/attachments/20180829/4b67ac24/attachment.htm>


További információk a(z) Talk-hu levelezőlistáról