Re: [osm-hu] OSM pontossága Was: Re: Re: Törléshez / módosításhoz mi kell?
hungarian_user
tesztuser2813 at gmail.com
2019. Aug. 20., K, 19:04:05 UTC
Ezek teljesen más helyszínek a térképen lévő helyszínekhez képest.
Szerintem elbeszélünk egymás mellett.
Amit én észrevettem, hogy a "Füge faloda" (valami ilyesmi volt a neve) az
nem létezik *a jelölt helyen*. Hangsúlyoznám a "jelölt hely" kitételt,
mert te *egy teljesen másik helyen* találtál egy *másik* büfét. A két
büfének legfeljebb annyi köze van egymáshoz, hogy mindkettő a Kosztolányi
tér kb. 1 kilométeres körzetében van.
A vadászbolt a mellékelt fényképen sem látszik, illetve ez megint csak nem
az a hely, ami a térképen meg volt adva. Ott ugyanis egy masszív fal van,
és nyoma sincs boltnak, vagy bármi effélének.
Nem tudom, miért kellene azt gondolni, hogy valaki jóhiszeműen bejelölt egy
helyet, de véletlenül több száz méterrel eltévesztette a földrajzi helyét.
Ez gyakorlatilag lehetetlen, vagy ha szuper jóhiszemű vagyok, akkor is azt
mondom, hogy olyan rossz helyen lett bejelölve, ami használhatatlan, és
ezért törölhető.
Ezek vagy kamu helyek, vagy ha léteztek is valamikor, akkor több éve nem
léteznek. Kár rajtuk ennyire rugózni, de folytathatjuk, ha szükségesnek
tartod.
Sajnos az a pár hónapos tapasztalatom, hogy a megadott helyek nagyjából
fele egyáltalán nem létezik, illetve nem is létezett SOHA.
Vagy Pokemon vagy valami egyéb idétlen játék miatt valakik szórakozás
közben megadhattak olyan helyeket a térképen, amik NEM LÉTEZNEK a
valóságban. Ezért hívják az ilyesmit JÁTÉKnak.
Ezeket a kamu beírásokat jó lenne valahogy tömegesen kiszűrni.
Én azzal foglalkozom, hogy felkeresem azokat a helyeket, ahol a
StreetComplete program például a nyitvatartást hiányolja. Odamegyek
(gyalog) a megadott helyhez és (a saját szememmel) meggyőződöm róla, hogy
ott nem létezik az a bolt, aminek a nyitvatartását meg lehetne adni, mert
ott például egy családi ház van. A mobilom GPS-ét használom ehhez a
művelethez, ami elvileg 2-3 méter pontosságú (más applikációk szerint), de
az utcák időnként 10-20 méterrel el vannak tolódva, illetve a saját
pozíciómat nagyon máshova rakja a program. Ennek még nem tudom az okát. De
az utcanevek és a kereszteződések nem lehetnek mind rosszak, tehát
nagyjából tudom, hogy hol vagyok.
2019. augusztus 20., kedd 17:27:12 UTC+2 időpontban Thomas Nagy a
következőt írta:
>
> A szavamra nem adsz vagy a képességeimben nem bízol? Mindkettő pozícióját
> bemértem a térképen található POI-k GPS-e alapján. Ha nem találtad meg a
> vadászboltot, honnan tudod, hogy nem volt kirakata? Ugye tudod, hogy
> mindketten ugyanarról a Kosztolányi Dezső térről és Bocsai útról beszélünk
> a Feneketlen-tónál?
>
> Itt le is fotózta valaki a Darbart (jobbra a kapubejáró és a dohánybolt
> között a zöld felirat):
>
> https://www.mapillary.com/app/?lat=47.47497679554334&lng=19.04200503783166&z=17&pKey=YLQWIe17DFuAUXHYUu27PA&focus=photo&x=0.7035079260684693&y=0.6804035957431813&zoom=0.8948073775087956
>
> Nem tudok garanciát adni arra, hogy a régi pont ugyanannál az ajtónál volt
> (ilyen üzletátvételeknél szinte mindig megtartják a profilt), de biztosan
> métereken belül, így POI szempontjából ekvivalens.
>
> Itt pedig látható a VADÁSZBOLT felirat még ezen a homályos, sötét képen is
> (jobb oldalt a sarok előtt, a villanyszereléstől és a kapubejárótól jobbra
> a fehér rácsos földszinti ablakon fekete betűkkel):
>
> https://www.mapillary.com/app/?lat=47.47460089997222&lng=19.043548399972224&z=17&pKey=BWE5xih5mZMbQwRg55Vjiw&focus=photo&x=0.5930366069447813&y=0.5025741888893808&zoom=0.5130344108446295
>
> On Tue, Aug 20, 2019 at 3:51 PM hungarian_user <tesztu... at gmail.com
> <javascript:>> wrote:
>
>> Mire gondolsz? Én nem voltam a Feneketlen tónál, és az általam nem talált
>> vadászboltnak nem volt kirakata.
>> Mindkettő a XI. ker. Bocskay úton volt megadva a térkép szerint, közel a
>> Kosztolányi térhez.
>> Tehát úgy tűnik, nem ugyanarról a helyszínről beszélünk.
>>
>>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lists.openstreetmap.org/pipermail/talk-hu/attachments/20190820/f8ced1ef/attachment.htm>
További információk a(z) Talk-hu levelezőlistáról