Re: [osm-hu] egy kis közös Gastland Bistro Oktogon svédasztal?
Thomas Nagy
bkil.hu at gmail.com
2019. Aug. 24., Szo, 19:37:15 UTC
Kiírtam a pollt a francia Framadate felhasználásával októberig, kíváncsi
vagyok, hogy mennyivel többen iratkoznak fel:
https://framadate.org/qMrpRWcuNYv3DHdp
Mi történt a héten amiről lemaradtál?
Köszi a megerősítést, nem is érte volna meg belekezdeni másik megoldásba a
jóváhagyásod nélkül, mert akkor dolgozhattunk volna kétszeresen.
Mint említettem sokunknál tiltva vannak az ilyenek adatvédelmi okokból, de
ez nem jelenti, azt, hogy bojkottálod a szolgáltatást, mert ez sokkal
erősebb és inkább politikai döntésnek mondanám (ami persze eleve aggályos
hogy családon belül ugyanúgy használod ugyanezeket indirekten és
szívességből). Ha csak az előbbi állna fenn, akkor virtuális
gépben/konténerben vagy hasonló megoldásban meg lehetett volna nyitni egy
kattintás erejéig. Névtelenül is szerkeszthetően szoktam kiküldeni, így nem
okozna gondot ha álnevet használsz és proxyt, ezért is állok értetlenül
azelőtt amit személyesen is mondtál.
Nem hiszem, hogy lesz az FSF-nek elég kapacitása mindezek futtatásához - ha
már politizálunk akkor én a decentralizált megoldásokban látom inkább a
jövőt. Persze kíváncsian várom, hogy Balázzsal mire juttok ez ügyben,
please keep us updated!
Ha fontos az adatvédelem, szerintem a franciáknál lehetett volna jobbat is
találni északabbra, de mindegy.
Azért lesz még mit dolgozniuk a srácoknak a programon. Hadd osszam meg
eddigi tapasztalataimat veletek.
Engem zavar, hogy nem lehet valós számmal szavazni, mert praktikusnak
tartottam a skálát (0=nem, 1=igen, 0.5 megoldható, 0.5-1.0 inkább
megoldható mint sem) mert szinte mindig meg tudom mondani, hogy merre
billen a mérleg nyelve és csak ritkán "vagy igen, vagy nem", de lehet, hogy
ezzel egyedül voltam.
Az admin oldalon nem menti el a form többi változtatását ha instant akció
gombra kattintok (például törlés gomb).
A szavazók nem tudnak hozzáadni alternatívákat.
Nem tudunk a szavazatunk mellé kommentálni, hanem minden alá megy
ömlesztve. Sok ilyen szavazást írtam már ki, és az emberek gyakran
kommentáltak a saját (vagy mások) szavazataihoz, ritkán akartak kommentálni
magához a pollhoz, azt inkább azon a csatornán teszik ahol megosztom a
linket. Persze ez kevés embernél még nem biztos, hogy mindenkit zavar.
Nem lehet kommentet szerkeszteni, még adminként sem. Törölni is csak az
admin tud.
Szavazóként nem lehet megfigyelni sem az állást, sem új szavazatok,
megjegyzések vagy válaszok beérkezését - manuálisan kell nézegetni az
oldalt (vagy külső monitoring tool segítségével, de nem hiszem, hogy erre
sokan hajlandóak). Azt is észrevettem, hogy G-n sokan nem szavaznak az
elején, csak megfigyelik az állást és egy bizonyos számú aktivitási
értesítés után térnek vissza.
Nem lehet függetlenül szavazni napról, óráról vagy akár helyszínről csak ha
külön szavazásokat írunk ki egyenként rájuk. Ja várj, a Framadate csak
napra támogat szavazást, helyre vagy bármi másra nem. Van amikor én is
használok direkt szorzatot, de bizonyos számú alternatíva felett nem a
legáttekinthetőbb, kicsiben ennél még a szöveges változat is jobban megy.
A keskeny csíknyi UX a széles oszlopokkal sincs felkészítve a több
alternatívára. Ez inkább olyan "sör vagy bor" jellegű szavazásokra való.
Elég fárasztó szavazóként mindenre yes-t egerészni ha minden jó - a
táblázatban ez megoldható vagy billentyűzettel vagy sarkos kiegészítéssel.
Így is azzal küszködök, hogy az is jelezzen vissza akinek minden mindegy,
és ez nem segít a problémán.
Elég fárasztó egyenként felvenni az alternatívákat. Táblázatkezelőben két
kattintással több hónapnyi alternatívát felveszek sarkos kiegészítéssel és
utána kitörlök néhány rossz napot. Itt egy fél élet végig egerészni a
naptárból minden napot, és néhány alternatíva után még görgetni is kell
minden választás után. Szóval ez kevéssé szórakoztató, így legközelebb
szeretném megkérni a Balázst, hogy segítsen nekem kiírni ezeket a
szavazásokat.
Még néhány nitpick:
Elsőre nem volt világos, hogy milyen algoritmussal hirdet győztest - én
összeget szoktam nézni és a kellően magasan szavazók számát, ő csak a
biztos szavazókat nézi.
Szavazóként nem látszik az expiry date, pedig ez is motiválóként hat, bár a
title-be is beleírhatjuk huszárvágásként.
A chart gombra lassan görget, és utána hiányolom a chart elrejtése funkciót.
A kézzel beállított expiry date-et automatikus átírja minden új alternatíva
felvitelénél. Pont arra a mezőre nincs date picker.
Bár nem egy poll adminisztrálásával fognak megtörni, jobban örültem volna
ha lehet profilt is regisztrálni amin keresztül menedzselhetők a szavazások
ahelyett, hogy clear text e-mailben elküldi rá az admin deep linket.
Az edit modalitásokban hiányolom a cancel gombot: zöld pipa van és kuka ami
nyugtalanít...
A remove column gombok felbukkanó szövegének végén van egy mínusz az idő
nélküli alternatíváknál.
Kedves gesztus, hogy jelszóval is lehet védeni a szavazást, de kétlem, hogy
ez end to end titkosítást jelent, így nem sok haszna van.
Szavazáskor lehetne a save gomb mindkét oldalt (bár ebben az évezredben már
az autosave-et is feltalálták).
Nem tudom, hogy a fenti problémák abból adódnak-e, hogy a Ddl-t akarták-e
minél hűebben klónozni, azt még nem használtam.
Persze az open source szépsége, hogy bármelyik fenti problémát ki tudjuk
javítani saját magunk is a kódban. Ha van kedvetek, bátran fordítsátok le
és vegyétek fel a hibajegy követő rendszerükbe, mert szerintem ezek javára
szükség lesz ha azt akarják, hogy bárki komoly alternatívaként tekintsen rá.
On Sat, Aug 24, 2019 at 8:01 PM Úr Balázs wrote:
> Sziasztok!
>
> Bocs, nem voltam gépközelben ezen a héten. De minden úgy van, ahogy az
> előttem szólók írták:
> - Google űrlap nem jó adatvédelmi okok miatt
> - Valóban tiltva van nálam minden Google és Facebook domain (saját
> döntés, adatvédelem miatt)
> - Framadate tökéletes, ezt javaslom én is: https://framadate.org/
> - Mehet az általuk adott szolgáltatással, de lehet self-hosted is.
>
> @Meskó Balázs:
> Lehet, hogy érdemes lenne egy FSF.hu-s példaplatformot összerakni a
> Frama* dolgokból, mert ránézésre nekem nagyon tetszenek!
>
> -- Balázs
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lists.openstreetmap.org/pipermail/talk-hu/attachments/20190824/8a564ad8/attachment.htm>
További információk a(z) Talk-hu levelezőlistáról