[osm-hu] Utcanevek helyesen

Tamás Vásony vasony.tamas at gmail.com
2019. Dec. 2., H, 11:12:58 UTC


>És az ilyenekkel egyébként mi lesz utána? Felírtuk Yaml configba, hogy
>nem jó, de a "forrásban" majd javítják amikor maguktól rájönnek?

kb. igen, ez valószínű önkormányzatnál kellene jelezni, hogy a KCR-ben
javítsák ki, de erre eddig nem került sor, nem volt prioritás. (meg ugye a
KCR nem nyilvános, mi csak sejthetjük valamelyik implementácjából)
A mappelés elsősorban azt szolgálja, hogy a meglévő házszámok
összetaláljanak a ref-el.

>Persze honnan tudjuk meg, hogy nem-e valóban így írják adott településen?

Ezért is van külön, egyelőre úgysincs bekötve mint a 3152 település, és nem
nagyon van átfedés, ezek helyi jellegzetességek, szerintem nem érdemes
egyelőre globálisan kezelni.
Ezek amik fent vannak le lettek ellenőrizve (vagy megjelölve, hogy még
nincs ellenőrizve), nem csak összehasonlítva és elnyomva a hibát. Sokszor
volt, hogy az osm-ben volt rosszul.

Én inkább abban hiszek, hogy gépi módszerrel (jw hasonlóság, edit distance,
éktelen, szótárak stb..) simán elő lehet állítani adott terület mapjének
első változatát, ami be tud kerülni yamlba ellenőrzés után, ha valaki
házszámozni akar az adott környéken ezeket is meg tudja nézni.
Sőt szerintem meg is tudom csinálni még db oldalon, majd gondolkodom hogy
tudnánk beépíteni és hogy lesz frissíthető (főleg ez utóbbi a gond), de
semmiképp nem lesz automatikus a mapping.
Egyébként a kódot elsősorban Miklós fejleszti, ő tud pájtonul :-)


On Mon, Dec 2, 2019 at 11:26 AM Feri Veres <lion at cmsbazar.hu> wrote:

>
>
> 12/2/2019 7:16 AM keltezéssel, Tamás Vásony írta:
> > Szia!
> >
> > gimmisnben
> [....]
> > refstreets:
>
>
> És az ilyenekkel egyébként mi lesz utána? Felírtuk Yaml configba, hogy
> nem jó, de a "forrásban" majd javítják amikor maguktól rájönnek?
>
>
> Paula: jutottatok valamire a openstreetmap.hu-s listával?
>
> http://www.openstreetmap.hu/validatestreetnames.php
>
> (Nem frissítettem azóta, de szívesen frissítem ha tucatnyinál több
> javulásra lehet számítani.)
>
>
> [ref]
> https://wiki.openstreetmap.org/wiki/WikiProject_Hungary/osm-gimmisn
>
> Tamás: nem kellene esetleg a Yaml fájlokban beküldött eddigi javításokat
> úgy átfuttatni, hogy ha a "hibás" utca máshol is szerepel, akkor ott is
> ránéznénk valahogy, és akkor valamilyen globális Yaml fájlba felvenni,
> hogy azt a hibát nem kellene településenként refsteet-tel javítgatni.
>
> Így az egyes userek által külön-külön jelzett "típushibákat"
> kiszűrhetnénk a forrásanyagból, mintegy crowdsource-olva az ellenőrzést.
>
> Például:
> Kakukkfü utca
>
> (Ha szerepel másoknál is.) Akkor előállítható lenne egy olyan lista, ami
> az általunk felfedezett hibákat már nem tartalmazza. Persze honnan
> tudjuk meg, hogy nem-e valóban így írják adott településen?
>
> ui: én még lógok a YAML-lal a hibákkal, de a fejemben már készül ;-)
>
> Üdv,
> Feri
>
> --
> Magyar OSM Levelezőlista - openstreetmap-hungary at googlegroups.com
> leiratkozás: openstreetmap-hungary+unsubscribe at googlegroups.com
> ---
> Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok
> szolgáltatásbeli openstreetmap-hungary csoportra.
> Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való
> leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z)
> openstreetmap-hungary+unsubscribe at googlegroups.com címre.
> Ha szeretné megtekinteni ezt a beszélgetést az interneten, látogasson el
> ide:
> https://groups.google.com/d/msgid/openstreetmap-hungary/33aab50a-73f1-0b1e-9fb4-a414c6df239e%40cmsbazar.hu
> .
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lists.openstreetmap.org/pipermail/talk-hu/attachments/20191202/b7bf2b96/attachment.htm>


További információk a(z) Talk-hu levelezőlistáról