Re: Duna fkm anomália
hungarian_user
tesztuser2813 at gmail.com
2020. Jún. 5., P, 13:53:27 UTC
Elkezdtem arányosabban elrendezni a Duna fkm pontjait, az 1600-as ponttól
felfelé haladva.
Budapest, Rákóczi híd: 1641 utáni pont egyszerűen nem jelenik meg a
térképemen (OSM szerkesztő).
Volt olyan is, hogy mozgatás közben látszódott a pont, de amikor megálltam
az egérrel, akkor eltűnt. Csak az fkm jele nem látszik (de valójában ott
van).
Nem mellesleg a térkép mozgatása valami iszonyat lassan, rángatva mozog.
Közben ránéztem overpass-on is, de emlékeztem rá, hogy ezek az fkm-ek meg
voltak eddig is rajzolva (kivéve az 1610-et, ami kimaradt).
Az overpass viszont most azt mutatja, hogy egymás közelében 2 db "fkm"
karika van - nyilván a korábban ott levő, meg amiket most én rajzoltam be
kínomban.
Itt most leálltam ezzel a művelettel, pedig szerettem volna ma befejezni.
Mi a baja lehet az OSM szerkesztőnek? Van valami tippetek? Böngésző:
Firefox legfrissebb, RAM: 16 GB
Tehát nem az van, hogy kikapcsoltam volna egy réteget vagy rajzelemet, vagy
akármit, mert eddig - ettől a ponttól lejjebb - nem volt ilyen, hogy ne
rajzolta volna ki a térkép az fkm horgony jelét, és ha visszamegyek arra a
területre, ott szépen megjelennek. Az 1641 fölött nem jelennek meg.
Valami trükk biztos van benne.
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lists.openstreetmap.org/pipermail/talk-hu/attachments/20200605/6b824c6a/attachment.htm>
További információk a(z) Talk-hu levelezőlistáról