Re: [osm-hu] Fwd: Meglévő és jogszerű turistaút térképre való felvétele

Máté Fehérvári mate.fehervari at gmail.com
2021. Ápr. 19., H, 12:45:23 UTC


>> Van valami hivatalos előírás erre (az MTSZ saját belső szabályzatain
kívül), amit az illető nem tartott be?
Igen, van. Nem volt meg az erdőgazdálkodó (az erdőtörvény által kötelezően
előírt!) engedélye, sőt az kifejezetten megtiltotta az illegálisan festett
útvonalat. A kék kereszt jelzésnek azonos színű sáv jelzésből kell
kiindulnia. A jelzés alapnak és a jelzésképnek is szabványosnak KELL
lennie. MSZ 2058712-1988 (volt?) a turistajelzések hivatalos szabványa. Egy
tájegységen belül a turistajelzéseknek rendszere, logikája van, ha ehhez
egy új útvonalat akarok illeszteni, akkor azt kötelességem egyeztetni az
ezért éppen felelős szervezettel (BTSSZ).
efemm

ITineris OSM <itineris.osm at gmx.com> ezt írta (időpont: 2021. ápr. 19., H,
14:02):

> Van valami hivatalos előírás erre (az MTSZ saját belső szabályzatain
> kívül), amit az illető nem tartott be?
> A környező országokban általam látott jelzéseknél még a képen látható K+
> is szebb. A legtöbb helyen odakennek egy piros pöttyöt fehér kerettel,
> tetszőleges átmérővel, körülbelül kör alakban. (Meg ugye eleve viccesen
> segíti a tájékozódást sógoréknál, hogy az összes turistaút
> piros-fehér-piros.)
>
> Ismétlem magam: Ha csak a kinézete a problémás, akkor oda lehet menni, és
> meg lehet szépíteni. A valóságból való teljes kitörléséhez kevés indoknak
> érzem.
>
> (A Kresz-táblás példa is ott sántít, hogy rengeteg, az előírásoknak nem
> megfelelő "hivatalos" tábla van kint. A környéken pl. van egy olyan 30-as
> korlátozás, amiről a szám annyira lekopott, hogy mindkét irányból behajtani
> tilosnak látszik. Akkor az OSM-en legyen access=no?)
>
> Ákos
>
>
> *Sent:* Monday, April 19, 2021 at 1:39 PM
> *From:* "Rózsa Gza (Géza) István Özséb" <grozsa11 at gmail.com>
> *To:* openstreetmap-hungary at googlegroups.com
> *Subject:* Re: [osm-hu] Fwd: Meglévő és jogszerű turistaút térképre való
> felvétele
> >
> https://www.mapillary.com/app/?lat=47.586078&lng=18.840461000067297&z=14.999567911247523&pKey=EHttmPd0TyxVxfRoom-vig&focus=photo
> ... mondjuk a képen látható dolog eléggé csúnya...
> ráadásul a sorrend is rossz, mert felül kellene legyen a kék, és alatta a
> piros....
> Így egymás mellett azonban nekem a helyszínen inkább az jutna eszembe,
> hogy viccelt valaki... hogy nem tudott két hasonló jelzést fölfesteni...
> És ez azért a helyszíni észlelésnél is kérdésessé teszi, hogy mit
> tüntetünk föl az OSM-en... hiszen egy nyilvánvalóan 15cm átmérőjű
> fazékfödőre festett behajtani tilos táblát sem veszünk föl... (gondolom)
> Úgyhogy ez a fotó szerintem kicsit azért tovább nehezíti a helyzetet :- ))
>
>
>
> turistautsz... at gmail.com <turistautszakbizottsag at gmail.com> ezt írta
> (időpont: 2021. ápr. 19., H, 13:16):
>
>> Nem rá festette, hanem alá:
>>
>> https://www.mapillary.com/app/?lat=47.586078&lng=18.840461000067297&z=14.999567911247523&pKey=EHttmPd0TyxVxfRoom-vig&focus=photo
>>
>>
>> groz... at gmail.com a következőt írta (2021. április 19., hétfő, 13:02:27
>> UTC+2):
>>
>>> > Nem hiszem hogy K.Z.I. ráfestett volna egy K+-t egy létező S+-ra,
>>> Nyilván Z+ -t festett rá. .. úgy lett K+  :- ))
>>>
>>>
>>> Kiss Gabor <kg... at ssg.ki.iif.hu> ezt írta (időpont: 2021. ápr. 19., H,
>>> 12:37):
>>>
>>>> On Mon, 19 Apr 2021, Rózsa Gza (Géza) István Özséb wrote:
>>>>
>>>> > Ugyanis az OSM-et továbbra is úgy érzem, hogy a helyszíni valóság
>>>> > ábrázolására
>>>> > és annak hivatalos/nemhivatalos -ságának taggelésére (hiszen ez is a
>>>> > helyszíni valóság része) kellene használjuk.
>>>>
>>>> Technikai javaslat:
>>>> Amely utakra az XXXX szervezet az aldasat adta, annak legyen
>>>>         ref:XXXX="valami ertelmes ide"
>>>> attributuma. (Egyszerre tobb is lehet.)
>>>> Igy akinek fontos a kulonbsegtetel, meg tudja tenni.
>>>>
>>>> Kiss Gabor
>>>
>>>
>>>
>>> --
>>>
>>>
>>>
>>> ----------------------------------------------------------------------------------------------
>>> egyik munkám: http://grozsa11.ingyenweb.hu/arpadvere/arpadvere.pdf
>>>
>>>
>>
>> --
>> Magyar OSM Levelezőlista - openstreetmap-hungary at googlegroups.com
>> leiratkozás: openstreetmap-hungary+unsubscribe at googlegroups.com
>> ---
>> Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok
>> „openstreetmap-hungary” csoportjára.
>> Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való
>> leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z)
>> openstreetmap-hungary+unsubscribe at googlegroups.com címre.
>> Ha szeretné megtekinteni ezt a beszélgetést az interneten, látogasson el
>> ide:
>> https://groups.google.com/d/msgid/openstreetmap-hungary/6f52f2e8-9c1b-40fd-b47a-ff6d79bf908bn%40googlegroups.com
>> <https://groups.google.com/d/msgid/openstreetmap-hungary/6f52f2e8-9c1b-40fd-b47a-ff6d79bf908bn%40googlegroups.com?utm_medium=email&utm_source=footer>
>> .
>
>
>
> --
>
>
>
> ----------------------------------------------------------------------------------------------
> egyik munkám: http://grozsa11.ingyenweb.hu/arpadvere/arpadvere.pdf
>
>
>
> --
> Magyar OSM Levelezőlista - openstreetmap-hungary at googlegroups.com
> leiratkozás: openstreetmap-hungary+unsubscribe at googlegroups.com
> ---
> Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok
> „openstreetmap-hungary” csoportjára.
> Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való
> leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z)
> openstreetmap-hungary+unsubscribe at googlegroups.com címre.
> Ha szeretné megtekinteni ezt a beszélgetést az interneten, látogasson el
> ide:
> https://groups.google.com/d/msgid/openstreetmap-hungary/CAAo8z05Dr9A0FnvoM5NQR6iLXPEFZnv2LdmQ_R3dD5wA9k3Bcg%40mail.gmail.com
> <https://groups.google.com/d/msgid/openstreetmap-hungary/CAAo8z05Dr9A0FnvoM5NQR6iLXPEFZnv2LdmQ_R3dD5wA9k3Bcg%40mail.gmail.com?utm_medium=email&utm_source=footer>
> .
>
> --
> Magyar OSM Levelezőlista - openstreetmap-hungary at googlegroups.com
> leiratkozás: openstreetmap-hungary+unsubscribe at googlegroups.com
> ---
> Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok
> „openstreetmap-hungary” csoportjára.
> Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való
> leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z)
> openstreetmap-hungary+unsubscribe at googlegroups.com címre.
> Ha szeretné megtekinteni ezt a beszélgetést az interneten, látogasson el
> ide:
> https://groups.google.com/d/msgid/openstreetmap-hungary/trinity-a0d3e580-a38b-4c9a-b943-eabf06737987-1618833751270%403c-app-mailcom-bs04
> <https://groups.google.com/d/msgid/openstreetmap-hungary/trinity-a0d3e580-a38b-4c9a-b943-eabf06737987-1618833751270%403c-app-mailcom-bs04?utm_medium=email&utm_source=footer>
> .
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lists.openstreetmap.org/pipermail/talk-hu/attachments/20210419/1b31da71/attachment.htm>


További információk a(z) Talk-hu levelezőlistáról