[Talk-hu] Talk-hu digest, 24 kötet, 17 szám

Rózsa Gza (Géza) István Özséb grozsa11 at gmail.com
2023. Dec. 22., P, 19:15:59 UTC


Énnekem az is lejött az eddigi levelezésből, hogy technikailag jobb a
logikai középpont (kocsma-templom-községháza-művház-akisbolt-iskola
sokszögének középpontja) tenni/hagyni. Igen, ez éppen a legnagyobb zsufi
közepe.

Nekem úgy tűnt, hogy több technikai okkal is alátámasztva egy elég jól
megfogható többségi döntés/vélemény van az egyik oldalon, Nekem az is
számít, hogy nem is akárkik, hanem nagy gyakorlattal, tudással és
elhivatottsággal rendelkezők ők. Ha jól értem nem is csak az itt
megszólalók, hanem az OSM nemzetközi csapata.

A másik oldalon pedig egy nyilvánvalóan és kimondottan kerülendő szempont:
"valamelyik renderelő hova tesz ezek után majd egy föliratot a saját
térképére".
Megjegyzem ráadásul, hogy a renderelő jobb esetben úgyis oda teszi a nevet
majd, ahova elférni hiszi... vagy olyan módszerrel takar neki ki helyet,
ahogyan jónak látja...

Bevallom tisztelem a társaságot a türelméért.

Szeretnék ebből a témából tanulni, mert sokszor látom, hogy sokmindent kell
tanuljak:
Magamat pl. elég fura figurának tartom, de bevallom nem lecserélni
szeretném a furcsaságaimra az OSM gondolkodásmódját, hanem abban bízom,
hogy beleférnek az OSM gondolatmenetébe... szóljatok rám, ha nem...
Gza




ITineris OSM <itineris.osm at gmx.com> ezt írta (időpont: 2023. dec. 19., K,
18:56):

> Szia Mihály!
>
> Ha nincs is leírva, hogy nem *szabad* mozgatni, az eddigi levelekből
> azért szerintem leszűrhetted, hogy a szerkesztők jelentős része számára nem
> igazán *népszerű* elmozgatnod.
>
> Bár az érveid lehetnek érvényesek, a többiek érvei is azok. Ilyenkor pedig
> tipikusan a "sok lúd disznót győz" érvényesül, azaz úgy lesz, ahogy a
> többség szeretné. Erről neked meg lehet a véleményed, de a szerkesztési
> háború elkerülése érdekében célszerű lenne elfogadnod. Vagy az
> átszerkesztéseid *előtt* meggyőznöd a többséget a vélt igazadról.
>
> Üdv:
> Ákos
>
>
> *Sent:* Tuesday, December 19, 2023 at 2:52 PM
> *From:* "Gyulai Mihály" <tesztuser2813 at gmail.com>
> *To:* talk-hu at openstreetmap.org
> *Subject:* Re: [Talk-hu] Talk-hu digest, 24 kötet, 17 szám
> Legyen szíves valaki mutasson rá, hol van leírva, hogy egy település nevét
> sehová sem szabad mozgatni.
>
> Nem tudok ilyen szabàlyról. Ha lenne, akkor ez egy "szent tehén" pont
> lenne, amihez nem szabad hozzányúlni.
>
> Szeretnék rámutatni, hogy egy település nevének "központi helye" fiktív és
> szubjektív. Ez nem egy fizikai objektum. Nem lehetséges odamenni és
> megnézni. Lehet ide vagy oda tenni, nincs rá előírás, hogy pontosan hol
> legyen.
>
> Sok település esetén más szerkesztők is egy mezőre tették ezt a pontot.
> Tehát ez önmagában nem lehet baj.
>
> Akkor mi?
>
> Üdv
> Hungarian_user
>
>
> -- Talk-hu levelez�lista Talk-hu at openstreetmap.org
> https://lists.openstreetmap.org/listinfo/talk-hu Leiratkoz�s a fenti
> c�men vagy c�mre egy lev�l, t�m�ja "unsubscribe", tartalma mindegy.
> --
> Talk-hu levelezőlista
> Talk-hu at openstreetmap.org
> https://lists.openstreetmap.org/listinfo/talk-hu
> Leiratkozás a fenti címen vagy <talk-hu-request at openstreetmap.org> címre
> egy levél, témája "unsubscribe", tartalma mindegy.
>


-- 


----------------------------------------------------------------------------------------------
egyik munkám: http://grozsa11.ingyenweb.hu/arpadvere/arpadvere.pdf
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lists.openstreetmap.org/pipermail/talk-hu/attachments/20231222/cd7178d4/attachment-0001.htm>


További információk a(z) Talk-hu levelezőlistáról