Vasútvonalak osztályozása
leveskockaa
d.levi998 at gmail.com
2020. Jún. 10., Sze, 10:20:05 UTC
Üdv,
Érintett vagyok, vagy legalábbis annak érzem magam, ugyanis a télen én foglalkoztam ezzel országos szinten. Amire én felfigyeltem az pont az volt, mint a jelenlegi helyzet, hogy fővonalnak jóindulattal sem nevezhető vasútvonalak voltak usage=main kombinációval ellátva. A vasút az egyik hobbim így valamennyire értek is hozzá, így először körülnéztem az interneten hogy ki mit hova sorol, és leginkább azt tapasztaltam hogy nagy összevisszaság van. Elég sok munkám volt benne, szóval:
A következőképpen jártam el:
Fővonal, ha:
-villamosított
-nagy tengelyterhelésű a pálya
-nagy rajta a forgalom
-jobb állapotú
-nagyobb a pályasebesség
Mellékvonal, ha:
-nem villamosított
-kisebb tengelyterhelésű
-kisebb forgalmú
-rosszabb állapotú
-az alkalmazható sebesség gyakran 40-60 km/h
Ezek láthatóan nem teljesen egyértelműen határozzák meg hogy a vonal melyik kategóriába tartozik a kettő közül. Végül a VPE osztályozását vettem alapul, amibe csak néhány helyen lehet belekötni, szerintem, ezekről majd később.
VPE-nél az I. kategória egyértelműen fővonalakat jelöl, a II.-at pedig szintén ide soroltam:
Ezek általában nagyobb sebességgel járhatóak, összekötő, másodlagos szerepet töltenek be, de nem feltétlen villamosítottak. Példa az esztergomi (2-es számú) vasútvonal ami ugyan teherforgalmat szinte soha nem bonyolít, az elővárosi vonatok viszont sűrűn követik egymást, részben kétvágányúsított, villamosított, nagy teherbírású pályán. Nem villamosított de 100 kilométeres óránkénti sebességre alkalmas a 46-os számú, InterRegio és bajai expresszvonatok járnak rajta, stb.
Mellékvonalnak vettem a III. kategóriát, ez jellemzően stimmel is.
Nem teljesen értem hogy a Szolnok-Békéscsaba (120) esetében mire gondolsz, végig main azaz fővonal volt, a valóságot tükrözve.
142 egésze illetve 135 nagyobbik része egyértelműen nem meríti ki a feltételeket, nem mondanám fővonalnak.
42 alsó fele, 43, 45, 78, 4 semmiképp nem az, a már említett szilvásváradi bohózat sem. Napi 1-2 személyszállító vonat az új "járványügyi" menetrendben, aztán pont most csinálunk belőle a térképen fővonalat ? Na ne.
94 egy agyrém, 110, van mit javítani.
Ahol én egy kicsit meginogtam az a 17-es vonal egy szakasza, amire VPE simán írja a 100 km/h-át, de a harmadik kategóriába sorolja. Mivel nem tudom itt valójában mennyivel megy a vonat, nem tudtam eldönteni, de úgy érzem nem 100-al, igy egyelőre nem állítottam át, de valószínű hogy usage=branch.
Az olyan jellemzőket hogy van-e személyforgalom (pl. Paks, Kalocsa) traffic_mode kulccsal kellene jelölni.
BP: axle_load létezik csak kevés helyen van használatban, mint ahogy a maxspeed is nagyrészt csak a pályasebesség beállítva az egész vonalra, nem pedig egy bejárás alkalmával látható lassújelek, stb. Szerintem igenis kell a besorolás ebbe a két kategóriába, OpenRailwayMap különben elég borzasztó.
leveskockaa
További információk a(z) Talk-hu levelezőlistáról