[osm-hu] Kozepiskolak es a kozossegi terkepezes
Peter Bodo
peter.bodo at geologika.hu
2014. Okt. 8., Sze, 06:56:22 UTC
Sziasztok,
Tök jó ez a vita, mert szerintem egy csomó fontos szempontot behoz, akár
pro, akár kontra, akár szervezet, akár aktivistaság megélése szempontjából.
Szerintem egyébként mindegyik itt felhozott érvnek van létjogosultsága.
Nyilván lehetnek erősebbek. Ad absurdum a szervezeti és a nem szervezeti
megoldás egy adott ponton akár egymás mellett is élhet, tehát lássuk azt
is, hogy nem feloldhatatlan ellentétről van szó. Szerintem érdemes
megjegyezni ismét a felsorolt érveket, elkezdeni valami konkrét pilot
projektet, és ha a hídhoz érünk, és azt látjuk, hogy egy szervezet kell,
hogy átkeljünk rajta, akkor lesz, ha meg nem, akkor egyelőre nem.
Azt viszont ne veszítsük szem elől, hogy közös a cél, amiért dolgozunk,
agyalunk, érvelünk.
p
2014-10-08 8:25 GMT+02:00 Peter Gervai <grinapo at gmail.com>:
> > valamilyen szervezeti formát majd találnunk kell.
>
> Miért?
>
> > "10. § (1) Az önkéntes által az önkéntes jogviszonnyal összefüggésben
> > harmadik személynek okozott kárért a fogadó szervezet felel. ...."
>
> Nyilván.
>
> > emiatt - "A jogi személyiség hiányából következően a tagok vagyoni
> > felelőssége egyetemleges." -
>
> Természetesen. Ez a lényege. Nem tudom mit vársz egy bejegyzés nélküli
> szervezettől? :-/
> Ezt úgy képzeld el, mintha magánemberek egy csoportja lenne. Nyilván
> nem az van hogy "itt vagyunk hatan, ugyanazt csináljuk de mindenért
> józsi a felelős".
>
> > akkor valamilyen "nagyon jó" - felelősségbiztosítást is kell venni ..
>
> Milyen felelősségbiztosításunk van a Győri mapping partyra? Kellene
> valami "nagyon jó"! :-/
> A lábatlanira te kötöttél vagy András?
>
> > ami A-Z -ig minden eshetőséget lefed ....
>
> Hát persze! Az ember azért dönt egy nulla forintos szervezet mellett
> mert van több százezer forintja költeni.
>
> > ezen kívül alaposan meg kell nézni, hogy a Ct - elég-e az OSM Local
> > Chapter követelményekhez és ahhoz, hogy az "OSM" / "OpenStreetMap"
> nevet
> > felhasználhassuk egy hazai OSM képviselethez.
>
> Vagy hogy indulhat-e a választásokon. Esetleg végzhet-e szívműtétet.
>
> Nagyon nézem, nagyon nézem, de valahogy a jóistennek se látom hogy hol
> írtam volna hogy local chaptert egy bejegyzés nélküli szervezettel
> akarnék csinálni. Vagy hogy local chaptert akarnék csinálni. De
> öregszem már, nem látom. Remeg a szemem.
>
> > A saját Ct, Egyesület, Alapítvány mellett
> > létezik más megoldás is
> > pl. más szervezettel való kooperáció :
> > - Németországban jelenleg a német FOSS4G (
> http://www.fossgis.de/wiki/OSM )
> > - Olaszországban pedig a helyi Wikimedia szervezet
> > próbálja képviseli a hivatalos OSM ágat.
> >
> > "Wikimedia Italia has begun in January 2014 a formal process with the OSM
> > community to become also the official OSMF chapter in Italy"
>
> Nem hiszem hogy az amúgy is emberi erőforrásokkal küzdő magyar civil
> szerevzetek egy ilyet a nyakukba akarnának venni. Vagy talán arra
> gondoltál, hogy valaki vállalja a felelősséget.
>
> Látom beindultál business vonalon de el kell hogy keserítselek: a Ct
> *nem* végezhet gazdasági tevékenységet, így sem bevétele sem kiadása
> nincs (azon túl hogy mindenki fizeti magának a buszjegyet meg a
> bambit). Ha gazdasági társaságot akarsz akkor a nulladik az hogy
> minek, és én ezt javaslom is legalább 1-2 évre előre leírni, beleértve
> azt is hogy ki fog dolgozni azon a három emberen kívül. Nem véletlen
> hogy egyesülethez 10 embert írnak elő: gyakran kihívás már 3-4 embert
> találni aki nem szarik bele az egészbe magasról. De megint mondom: mi
> a cél. Ha nincs cél akkor nem kell szervezet csak azért, hogy
> "legyen".
>
> (Ez olyan mint a "gyűjtsünk pénzt mert valamire majd jó lesz".)
>
> > összefoglalva :
> > - valamilyen -hosszútávú- szervezeti formát találnunk kell,
>
> Ex cathedra. Kell. Minek *kell*? Én úgy látom eddig nem kellett.
>
> > - a Ct felelősségi ügyben pedig nyugtassatok meg - hogy nincs igazam ...
>
> Nincs igazad, persze, egy szerződéses bejegyzetlen formánál
> természetesen a felelősséget Orbán Viktor személyesen átvállalja, sőt,
> a költségeket háromszorosan levonhatod az szja-dból, és még a NAV
> állja a világ körüli utadat is.
>
> El kell hogy keserítselek: szervezeti formától függetlenül te
> személyedben és teljes vagyonoddal felelős vagy a tetteidért, ha
> szervezel egy mapping partyt és ott elcsap a helikopter egy kiskorút
> (volt mapping partyn kiskorú több is) akkor ugyanúgy bíróság elé
> fognak állítani mintha bármi más lennél. Ez ugyanaz mint amikor
> szervez valaki egy bulit és a fele vendég meghal alkoholmérgezésben,
> ehhez nem kell szervezet. A szervezet itt csak nevet ad emberek egy
> csoportjának, akik egy adott dolgot csinálnak. Nem vesz le semmilyen
> felelősséget a válladról és cserébe nem is ad semmilyen plusz
> kötelezettséget vagy jogot.
>
> Mellesleg az egyesület is felelős a tevékenységéért, csak ott amikor
> te hibázol akkor csak másodrendű vádlott leszel az elnökség mellett.
>
> g
>
> --
> Magyar OSM Levelezőlista - openstreetmap-hungary at googlegroups.com
> leiratkozás: openstreetmap-hungary+unsubscribe at googlegroups.com
> ---
> Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok
> szolgáltatásbeli openstreetmap-hungary csoportra.
> Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való
> leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z)
> openstreetmap-hungary+unsubscribe at googlegroups.com címre.
> További lehetőségekért látogasson el a(z)
> https://groups.google.com/d/optout címre.
>
--
Peter Bodo
Route4U - wheelchair route planner
+367093183822
http://route4u.org/
skype: peter_bodo
linkedin: https://www.linkedin.com/in/peterbodo
twitter : https://twitter.com/bodopete
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lists.openstreetmap.org/pipermail/talk-hu/attachments/20141008/f4fe517b/attachment.htm>
További információk a(z) Talk-hu levelezőlistáról