[osm-hu] Kozepiskolak es a kozossegi terkepezes
Samat
samat78 at gmail.com
2014. Okt. 8., Sze, 08:51:13 UTC
Grin szavai, kétségtelen elkeseredettsége a (közel)múlt kellemetlen
tapasztalataiból is táplálkozhatnak, ahol részben pont ő az, akit
noszogatnak, hogy csináljon valamit.
Ő is, én is részt vettünk pár ilyen szervezet alapításában, kár azon
vitatkozni, kinek volt több ilyenben része.
Az általa leírt problémák a kis egyesületekre elég általánosak az én
tapasztalataim alapján is.
Tehát akkor érdemes egyesület alapításán gondolkodni, ha rendelkezésre áll
jelentős túlméretezéssel is megfelelő számú és lelkesedésű önkéntes és
*tényleg* szükség van rá, mert nélküle már nem lehet megoldani a közösség
által kitűzött feladatokat. Addig valami lazább, akár Ct.-s forma elegendő,
megfelelő. Ha időnként mégis szükség lenne valamilyen (inkább anyagi)
támogatásra, forrásra, van rá esély, hogy ezt rokonszervezetekkel közösen
meg lehet oldani.
Samat
2014-10-08 10:26 GMT+02:00 Jónás Zoltán <zotyaj at gmail.com>:
> Kedves Péter!
>
> Már három egyesület alapításában vettem részt, ügyvéd, könyvelő nélkül,
> tudom milyen procedúrákkal és költségekkel jár. Ebből az egyiket több mint
> hat éve vezetem, nem a levegőből szedegettem amit írtam...
>
> Üdv:
>
> Zoli
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lists.openstreetmap.org/pipermail/talk-hu/attachments/20141008/a774dd32/attachment.htm>
További információk a(z) Talk-hu levelezőlistáról