Re: [osm-hu] földrajzi névtér
Samat
samat78 at gmail.com
2015. Már. 25., Sze, 16:43:57 UTC
A CC BY-SA 3.0 nem tartalmaz adatbázisjoggal kapcsolatos kitételt, így az
OSM számára nehezen volt használható, értelmezhető.
Ezért döntött a közösség és az Alapítvány, hogy az ODbL-re áll rá, ami
nagyjából erre az igényre készült.
Azóta (másfél éve) kijött a CC BY-SA 4.0, mely már megfelelően tartalmazza
a szerzői joghoz kapcsolódó szomszédos jogok kezelését, és az OSM számára
tökéletes lenne, de már késő.
Bár az cc by-sa és az odbl nagyon hasonló, és célja mindkettőnek az, hogy
az alatta közzétett tartalmakat bárki szabadon felhasználhasa, és belőle
tetszőleges származékos művet készítsen, azonban nem kompatibilisek
(mindkettő előírja, hogy származékos mű esetén annak is ugyanazon licenc
alatt kell szerepelnie, mint a forrásnak, ami egy kettőből kombinált
adatbázis esetén a kizárólagosság miatt nem lehetséges). Ez egyre
nyilvánvalóbb probléma, amire jelenleg nincsen korrekt megoldás (lásd még a
Wikipédia által átvett OSM-adatokat és fordítva).
Ironikusan az CC BY-SA 3.0 problémái miatt éppen a Wikimedia Foundation
egyik jogásza javasolta (és vett részt a kidolgozásában) az OSM-nek az
ODbL-t, ami mostanra állandó jogi problémává vált.
Az adatbázisok esetén egyébként sem egyszerű a forrásolás megoldása (minden
rekordhoz kellene egy forrásjelöléses attribútum), így a különböző
projektek közötti átjárhatóság érdekében az utóbbi időben a CC0 (az
gyakorlatilag a közkincs licenc megfelelője a nem angolszász országokban,
ahol ilyen jogi fogalom nincs) licencet javasolják az olyan adatbázisok
közzétételére, ahol a cél az, hogy más projektek is fel tudják használni.
Pl. a két éve létrehozott Wikidata projekt CC0 alatt található.
Üdv:
Samat
2015-03-25 15:23 GMT+01:00 István Szakadát <i at syi.hu>:
> Az igaz, hogy az adatbázisra nem lehet szellemi tulajdon jogát
> érvényesíteni (esetleg a konceptuális modellre, ami elvileg lehetséges, de
> ritka), hiszen az adatbázisban nincs önálló szellemi alkotás, csak - sok
> esetben - rengeteg munka. Ezért van az, hogy származékos jogként ismerik el
> az adatbázis előállításához szükséges munka védelmét, ami tiszta vagyoni
> jog.
> Ettől még ezt is lehetne a CC alatt kezelni, csak egy új licenszelemet
> kellene definálni számára. Ha megnézed, végülis hogyan definálják az OSM
> mögötti licenszet, az kísértetiesen hasonlít a CC BY-SA licenszre. Ez nem
> véletlen. Más tevékenységre irányul, de ugyanazt akarják: bárki
> használhassa az adatokat (máshol a wp-oldalakat, képeket, videókat,
> bármit), csak említse meg az adatok eredetét/alkotóját (BY) és ne tegye
> zárttá a továbbhasználat/továbbépítés során, ha egyszer nyiltként kapta meg
> (SA). Ehhez képest különbség ugyan, hogy mire vonatkozik mindez, de
> szerintem másodlagos, vagy legalábbis kezelhető lenne CC alatt is. Kéne egy
> CC DB licensztípus. És akkor a CC tábor állhatna egységesen szemben a
> C-táborral. De nekem ez most nem fontos, ez a ti harcotok lehet (ha
> akarjátok magatoknak, ha nem, hát nem).
>
>
> On Tuesday, March 24, 2015 at 11:26:39 PM UTC+1, szali wrote:
>>
>> A licencváltás akkori okával én se voltam eddig tisztában, de
>> utánaolvastam, és nagyjából a copyright és database right közötti különbség
>> miatt volt. A wikipédia gyakorlatilag egy könyv, arra vonatkozhat a szerzői
>> jog (és emiatt a CC alkalmas a védelmére), de az OSM csak egy adatbázis,
>> tehát nem esik copyright alá (nem olyan típusú szellemi termék); és a CC a
>> copyright alá eső szellemi termékek védelmére jött létre és olyan
>> terminológiát használ.
>>
>> Magyarázó szöveg az OSM oldaláról a licencváltás időszakából (kiemelések
>> tőlem):
>>
>> *Why are we changing the license?*
>>
>> *Our current user license is Creative Commons Attribution Share-Alike
>> 2.0. It was not designed for data and the creators of the license state,
>> "Creative Commons does not recommend using Creative Commons licenses for
>> informational databases, such as educational or scientific databases.".*
>>
>> *The main issues for the OpenStreetMap project are:*
>>
>> -
>> *The current license uses only copyright law. This clearly protects
>> creative works such as written documents, pictures and photos. It does not
>> clearly protect data, particularly in the US. *
>> -
>> *The current license is not written for data and databases. It is
>> therefore very difficult to interpret. If someone uses your data in a map
>> in a book and the map has several layers, what should be placed under
>> CC-BY-SA? Just the OpenStreetMap layer and any enhancements? The whole map,
>> including any unconnected layers and markers? The whole book? *
>> -
>> *It is difficult or impossible to ask questions about what can and cannot
>> be done, as this means asking all the thousands of contributors
>> individually to give their permission. *
>> -
>> *This means that “good guys” are stopped from using our data but the “bad
>> guys” may be able to use it anyway. *
>> - *It is difficult or impossible for folks to mix our data with data
>> under other licenses.*
>>
>> *You can read more here:
>> http://www.osmfoundation.org/wiki/License/Why_CC_BY-SA_is_Unsuitable
>> <http://www.osmfoundation.org/wiki/License/Why_CC_BY-SA_is_Unsuitable>*
>>
>> --
> Magyar OSM Levelezőlista - openstreetmap-hungary at googlegroups.com
> leiratkozás: openstreetmap-hungary+unsubscribe at googlegroups.com
> ---
> Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok
> „openstreetmap-hungary” csoportjára.
> Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való
> leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z)
> openstreetmap-hungary+unsubscribe at googlegroups.com címre.
> További lehetőségekért látogasson el ide:
> https://groups.google.com/d/optout.
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lists.openstreetmap.org/pipermail/talk-hu/attachments/20150325/1c137c48/attachment.htm>
További információk a(z) Talk-hu levelezőlistáról